A díjlovaglással kezdenek

facebook megosztás

Péntektől vasárnapig várja a lovassport kedvelőit a XXII. Kanizsai Military Nemzetközi és Országos Lovastusa Minősítő Verseny, egyben Országos Championatus Döntő a Csónakázó-tónál.


A díjlovaglással kezd a mezőny a háromnapos kanizsai lovastusa verseny alkalmával

Fotó: Polgár László

A most elrajtolt mezőny tagjai jó néhány kategóriában futhatnak neki a háromnapos versengésnek. A mintegy 110 nevezéssel büszkélkedő military program a díjlovaglással nyit a kanizsai Csónakázó-tónál, ahová Ausztriától Lengyelországig bezárólag érkeznek lovasok és lovaik. A magyarok melletti külföldi indulók közül többen nem csupán a nemzetközi kategóriában, de az országosban is nyeregbe pattanhatnak és a pénteki történések után szombaton a tereplovaglás következhet, szintén reggel 9 órától. A második nap eredményei után már az egyes kategóriák sorrendjei árulkodóak lehetnek a végső sorrendet illetően, ugyanakkor a vasárnap a leglátványosabb számé, akkor következhet a díjugratás - mely a hét utolsó napján 10 óráról veszi kezdetét. Látványosságban biztosan nem lesz hiány és a gyakorlatilag rekordnevezésű versenyen vizsgázik a pálya is, hiszen a Kanizsa Lovasklub SE-nél eltökéltek azt illetően, hogy a jövőben korosztályos kontinensviadalt is elhoznának a nagykanizsai kiránduló övezetbe.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.