A huszonkettedik három napja

facebook megosztás

Az egész hétvégét felölelő volt a XXII. Kanizsai Military Nemzetközi és Országos Lovastusa Minősítő Verseny, egyben az Országos Championatus Döntője, mely a Csónakázó tónál várta az érdeklődőket.

A rutinos kilátogató persze már tudta, hogy a majd' negyedszázados hagyományok alapján pénteken a több mint száz nevezést felölelő mezőny pénteken a díjlovaglással rajtolt, szombaton a tereplovaglás, vasárnap pedig az igazán látványos díjugratás kerülhetett sorra.

A péntek eseménye volt a díjlovaglás, a szombat „terepezése” aztán még komolyabb próba elé állította a lovasokat és lovaikat a Csónakázó-tó „partvidékén”.

- Először is nagyon fontos elmondani, a múlt héten mindenki maximálisan partner volt abban, hogy a rendezvényünkre minden flottul működjön, így a tereplovaglás száma során sem ütköztünk semmilyen nem várt akadályba – fogalmazott a szervezők részéről Dobri Lajosné, akit a versenyirodában mindenki csak Ica néniként keres. Információink szerint mindössze egy olyan osztrák lovas volt, aki esett és a könyökén zúzódást szenvedett, de a versenyző kedélyállapota már a régi volt.

- Amúgy lehet nem sokan nem hiszik el, de a sportágban mind nagyobb számmal induló hölgyek sokszor szinte bátrabbak is már, mint a férfiak, mi persze úgy vagyunk vele, hogy a legfontosabb a versenyző és a ló és a lényeg, hogy a legjobb teljesítményt tudják kihozni a formájukból – tette hozzá a háromnapos sportműsor kanizsai koordinátora.

Vasárnap következhetett aztán a látványos díjlovaglás és ahogy a rendezvény menete haladt előre, az egyes kategóriák eredményhirdetését is megtarthatták.

„Az útleveleket kérnénk” - tegnap délután a rendezőség irodájában már ez volt az egyik leggyakrabban elhangzott kérés, hiszen az e sportban jeleskedő lovaknak - is - már roppant komoly „dokumentációval” kell rendelkeznie, ezeket a nevezők a három nap után adják is vissza. S amikor többen már a helyszínről távozóban voltak, a nagy kategóriákban még bőven az akadályokkal „vívtak” a nyeregben lévők.

- Nagyon örülünk, hogy az utánpótláskorúak mezőnyében, tehát a championatus U25-ös kategóriájában egyesületünk, tehát a Kanizsa Lovasklub SE versenyzője, Sári Ádám bajnok lett, míg Tamás Bianka az A nyitottban végül a második helyet szerezte meg – fűzte a vasárnapi történésekhez Dobri Lajosné.

XXII. Kanizsai Lovastusa, további eredmények. CCI*: 1. László Gabriella (Suttogó Saca nevű lován), 2. László Gabriella (Reál-Száll Formalin nl.), 3. Lisa Held (osztrák, Charis E. nl.). Championatus Póni: 1. Gyalog Luca Szófia (Guliver nl.), 2. Nyári Zsuzsanna (Alfea nl.), 3. Koszta Botond (Hullám nl.). AK Amatőr: 1. Schaller Gergő (Promis of the Alchimist nl.), 2. Rehus Boglárka (Dakar Du Bois nl.), 3. Károly Ágnes (Cezanio de Luxe nl.). Előkezdő ló: 1. Gelencsér Gitta (North Star XIV–80 Karolina nl.), 2. Köves Gréta (Sierra Star nl.), 3. Fenyvesi Zsófia Sára (Calliope Casilda nl.).

XXII. Kanizsai Military

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.