A litvániai Eb is már fókuszban

A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület színeiben visszatért a versenyszervezés után a versenyzéshez Ferinc Vince és a napokban már két futamon is eredményesen vizsgázott.

Az ultrakönnyű repülős társadalomban világszerte is nevet szerzett pilóta idén új navigátorral, a kanizsai Dömötör Zsolttal emelkedhetett magasba – már - a zalaegerszegi bemutatkozó versenyükön is, ahol győztek kategóriájukban.


Ferinc Vince (balról) és Dömötör Zsolt máris eredményes párost alkot a könnyű-repülősök mezőnyében

- Azért is kisebbfajta mérföldkő klubunk életében az új párosunk, hiszen így ismét tiszta nagykanizsai, dél-zalai párosként mehetünk – fogalmazott az ultrakönnyű repülős. - Úgy érzem, a balatonfőkajári „állomásunk” is megér néhány gondolatot, hiszen sárkánnyal indultam a helyszínre, de műszaki gond miatt gépet kellett cserélni, így végül autogyroval versenyeztünk a Sirály Kupán. A futam olyan jól sikerült, hogy megelőztük a mezőnyben a tavalyi vb-ezüstös Thuróczy Endre és vb-ötödik Gémesi Zsolt párost, illetve a keszthelyi Hegedüs Károly-Csapó Tünde duót is, akik kategóriájukban vb-bronzérmesek is voltak már.

Ahogy Ferinc Vince fogalmazott, azért is örülnek a jó teljesítményének, hiszen Zsolttal levegőbe emelkedve ez remek alapot adhat egy jó Európa-bajnoki szerepléshez, illetve előtte július közepén még az országos bajnoki megmérettetésen indulhatnak Nyíregyházán. Az Eb-t idén Litvániában rendezik augusztus 7-17. között.

A kanizsai sportrepülősökhöz kapcsolódó hír még, hogy Főkajáron a botkormányosok között Kurucz Attila a harmadik helyet szerezte Ferinc Vince korábbi navigátorával, Dobó Mátéval.