Afrikában segít az IMRO Alapítvány

facebook megosztás

A környezettudatos szolgáltatásokat nyújtó IMRO DDKK Nonprofit Kft. tavaly kötött együttműködési megállapodást egy belga településsel és annak nyugat-afrikai testvérvárosával. A kanizsai cég az Európai Klímaszövetség tagjaként négy évvel ezelőtt határozta el, hogy tevékenységével a fejletlen területeket is segítené. – Tavaly bejegyeztünk egy alapítványt – pont azzal a szándékkal, hogy ezt a környezettudatossághoz kapcsolódó humanitárius tevékenységet ezen az alapítványon keresztül végezzük – és az idei év már a konkrét cselekvéseknek az ideje volt. Ami azt jelentette, hogy azzal a szándékkal utaztunk ki Bohiconba újfent, hogy ott már konkrétan olyan projekteket azonosítsunk, amiknek a megvalósítását aztán majd később az együttműködés keretében támogatni tudjuk – fogalmazott Musits Róbert, IMRO DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője. 


Az afrikai hétköznapokat Szabó Zsolt örökítette meg (Fotó: Szabó Zsolt)

Bohicon Benin tíz legnagyobb városának egyike. A Guineai-öböl partján található országot tizenegymillióan lakják. A térség gyengén fejlett és rendkívül szegény, valamint nagy gondot jelent, hogy a lakosság fele tizenöt évnél fiatalabb. A helyiek állandó vízellátási problémákkal küzdenek és a hulladékkezelés sem megoldott, ezért az együttműködés révén a jövőben az IMRO DDKK Nonprofit Kft. a vízellátásban, a hulladékkezelésben és az oktatásban kíván segítséget nyújtani az ott élőknek.

A Bohiconban második alkalommal járó Musits Róbert mellé legutóbb Szabó Zsolt fotós is csatlakozott, aki ezúttal az afrikai hétköznapokat örökítette meg fényképezőgépével. – Rengeteg élménnyel tértem vissza, egy hétig emésztettem az élményeket körülbelül. Akkor gondolkodtam el igazán sok mindenen, amikor itthon az utcán sétáltam és felelevenedtek bennem azok a képek, amiket ott láttam, tehát még itthon is beleképzeltem magamat egy kicsit a kinti világba – árulta el Szabó Zsolt fotós.

Szabó Zsolt több mint kétezer felvételt készített az úton. A képekből az IMRO Alapítvánnyal közösen egy kiállítást és egy könyvet is terveznek. Az ezekből befolyt összeggel pedig az afrikaiakat támogatnák. Musits Róbert Híradóknak azt is elárulta, reméli, a tervezett projektek elindulnak, illetve további segítséget is tudnak nyújtani a helyieknek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.