Apró séfek

facebook megosztás

Az apró séfeké a terep idén nyáron is a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolájának tankonyhájában. Ezúttal három turnusban kóstolhatnak bele a kicsi kukták a gasztronómia világába a Raffi Tehetségműhely és Tanoda szervezésében.  

Tavaly kísérleti jelleggel fogott össze az intézmény és a tanoda, akkor még csak egy turnus várta a főzés iránt érdeklődő gyermekeket. A nagy siker miatt azonban idén három alkalommal tudhatnak meg többet a konyhai alapokról a gyermekek. A táborba jelentkező fiatalok zöme persze már otthon is ügyeskedik. - Nekem nagyon tetszik a főzés, az unokatesóm szakács, szeretnék anyának segíteni a főzésben, meg még főzni neki néhány dolgot - árulta el Nagy Dorka.

A 10-14 éves gyermekek ízelítőt kapnak a francia, az olasz, az ázsiai, a spanyol és a magyar konyha világából. A tábor a gyakorlatra fókuszál, így nemcsak elméleti szinten bővül tudásuk, hanem konkrét fogásokkal gazdagíthatják főzési tudományukat. - Elsősorban próbáljuk őket megismertetni a konyha világával, nagyon fontos elmondani azt, hogy ez egy veszélyes terület. Munka– és élelmiszerbiztonságra is kitérünk az elején, hogy mi az a pár dolog, amit be kell tartani. Ezt követően megismerkednek alapanyagokkal, gépekkel, elsajátítanak olyan technológiákat - a főzést, a párolást, az olajban sütést -, amelyet már otthonról ismerhetnek, itt segítséggel ki is próbálhatják - mondta el Varga Tünde, az NSZC Thúry György Szakképző Iskolájának szakoktatója.

A saját maguk által elkészített ételcsodák elfogyasztását követően a gyerekek más programokon, így például üzemlátogatáson is részt vesznek. A tábor egyik célja, hogy a hétköznapokban is a konyha világa felé terelje a fiatalokat. Bár a médiának köszönhetően a gasztronómia nagyon divatos manapság, mégis kevesen maradnak meg a szakmában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.