Búcsú Kiskanizsán

facebook megosztás

Elkészítették a búcsú fagyiját – a hétvégén tartották a hagyományok napját és a városrész búcsúját Kiskanizsán. Míg szombaton a népzenéé és a néptáncé volt a főszerep, vasárnap már más műfajok képviselői is bemutatkoztak.

Az Árvácska Dalkör előadásával kezdődött a Templom téri kulturális kavalkád Kiskanizsán. A Kanizsai Kulturális Központ évek óta nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a városrész búcsúját.


Az előadások sorát a kiskanizsai Árvácskák Dalkör kezdte (Fotó: Gergely Szilárd)

– Két naposra terveztük a rendezvényt, a szombat szépen lement. Sok fellépőnk volt, és a nézők is szép számban megjelentek. Az utcabál nagyon jól sikerült, sokan részt vettek rajta, közel éjfélig tartott a mulatság, és a vendégsereg is szépen kitartott – fogalmazott Tóth István, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház intézményegység-vezetője.

A zenés-szórakoztató programokon szívesen vesznek részt az érdeklődők, akik idén a búcsú fagyiját is megkóstolhatták.

– Fehércsokis és málnás alappal, valamint lime-mal készítettük. Ebben a melegben jó kis frissítő, és úgy érzem, nagy sikere lesz, mert már sokan kértek belőle – mondta el kérdésünkre a Puncs Fagyizó tulajdonosa, Horváth „Mákos” Ferenc.


A kis Tigris egy hétig várja a gyerekeket a fagyizó mellett (Fotó: Gergely Szilárd)

A fagyizó mellett egy működő kis tankot is kiállítottak a gyerekek kedvéért, a gép egy hétig lesz itt látható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.