Családi nap az EDVT-nél

facebook megosztás

Kiskutyákat is mentettek a családi napon. A nem várt akcióval bővült programot a hétvégén tartotta az Erdészeti Dolgozók Vadásztársasága. Az egyesület kiemelt figyelmet fordít erre a rendezvényére, ilyenkor a tagság és a családtagok kötetlen formában lehetnek együtt, de azért a szakma is előkerül egy-egy beszélgetés alkalmával. A dolgos hétköznapok során nem mindig jut idő a barátságok ápolására, ezért a szervezet rendszeresen megtartja családi napját. - Hála Istennek, a távolról jövő tagság is, vendégekkel, hozzátartozókkal meglátogat minket. Ez a legfontosabb, hiszen érzik ennek a közösségnek az összetartó erejét – mondta el Góber Zoltán az EDVT elnöke.


A hangulatra nem volt panasz az EDVT családi napján

Számos program színesítette a napot, így a kicsik és nagyobbak is megtalálták a szórakozási lehetőséget. - Én úgy látom ezt a családi napot, nagyon sok színes program van, a tagoknak és vendégeknek is. Sétakocsikázás, a gyerekeknek ugrálóvár, lövészetre lehet jelentkezni, étel, ital van, igazából egy jó baráti társaság, aki itt van, akikkel el tudunk tölteni egy kellemes délutánt - fogalmazott Tatai Norbert. Az erdei sétakocsikázás egyik körében pedig nem várt dolog történt. A családi nap résztvevői egy egész alomnyi kitett kiskutyát találtak egy dobozban. Természetesen azonnal értesítették a menhelyet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.