Együk karcsúra magunkat - 10 szuper étel fogyókúrázóknak

facebook megosztás

Ha a következő néhány „szuperételt” beépíti a diétába, garantáltan könnyebben érheti el a kívánt eredményt, ráadásul egészségének és megjelenésének is jót tesznek majd!

A kávé maradhat

Van egy igazán jó hír is: éltető kávénkról nem kell lemondani, sőt még jót is tesz, ha fogyni szeretnénk! A kávé koffeinje felgyorsíthatja az anyagcserét és segíthet a testünknek a kalóriák elégetésében. Érdemes akár zabpehelybe vagy müzlibe keverni, de természetesen a forró vagy hűvös fekete élvezet is előnyös lehet. Persze - hiszen a túlzott koffeinfogyasztás újabb problémákat jelenthet - nem szabad túlzásokba esni. A tejszínt és a cukrot fogyókúra esetén jobb elfelejteni, helyette használjunk inkább édesítőszert és egy kevés sovány tejet vagy növényi tejet.

A tojás remek reggeli

Talán sosem gondolnánk rá súlycsökkentő táplálékként, de a tojásokban vannak olyan fehérjék, amelyek segítenek csökkenteni az étvágyat. Egy tanulmány szerint a túlsúlyos nők, akik a tojást reggelire fogyasztották, kétszer annyi súlyt vesztettek, mint azok, akik másféle reggelit választottak. Különösen a tojásfehérje az, amely segít az anyagcsere zökkenőmentes működésében, így támogatja a diétát.

Keserű citrus

A grapefruit jótékony hatásait és egészségünkre gyakorolt pozitív hatásait mindenki jól ismeri. A kesernyés gyümölcs nemcsak kiváló C-vitamin forrás, hanem igazi zsírégető „superfood” is. A gyümölcs ugyanis egy olyan vegyületet tartalmaz, amely csökkentheti a zsírok lerakódásának esélyét, ami viszont fogyáshoz vezethet. Ráadásul mivel a grapefruit 90 százalékba víz, ami teltség érzetet okoz, így a gyümölcs természetes étvágycsökkentő hatással is bír, nem is beszélve arról, milyen jót tesz a bőrünk egészségének.

Egy jó limonádé mindig kellemes

A kesernyés grapefruit mellett meg kell említenünk a savanykás citromot is, amely azonnali frissességet ad, italoktól a salátákig bármihez használhatjuk. Lényegében nincs kalóriatartalma, így ideális eszköze a diétás ételek ízesítésének. Ráadásul a citromban lévő pektin és rostanyagok segíthetnek csökkenteni az étvágyat. És bár nem tudományosan bizonyították, egyes szakértők úgy vélik, hogy a citrusfélék is segíthetnek a fogyásban.

Ropoghat az alma a fogunk alatt

Nemcsak a citrusok, hanem az alma is tartalmaz pektint, egy olyan összetevőt, amely természetesen lelassítja az emésztést és a jóllakottság érzését biztosítja, ami a diéta során nagyon fontos. Tanulmányok azt mutatják, hogy egy egész alma étkezés közben (a száz százalékos és cukormentes almalé is megfelel) természetes étvágycsökkentő, így támogatja a diétát. Az alma ráadásul remek forrása az antioxidánsoknak, a C-vitaminnak és a rostoknak.

Érdemes az avokádót sokszor használni

Az avokádót többször emlegetik szuper ételként, nem véletlenül. Tele van többszörösen telítetlen zsírokkal, káliummal, magnéziummal, folsavval, valamint C- és E-vitaminokkal, így fogyasztása hozzájárul a jobb látásmódhoz, a szív egészségéhez és a betegségek kockázatának csökkentéséhez. Ráadásul egy tanulmány szerint azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak, kisebb derékbőséggel rendelkeznek mint azok, akik nem. A benne található jótékony zsírok fogyasztanak, táplálnak és erősítik a szervezetet.

Az egyik legszuperebb gyümölcs az áfonya

Egy csésze antioxidánsban gazdag áfonya mindössze 80 kalóriát tartalmaz, ami segít a testnek hosszabb ideig ellenállóvá és éhségtűrővé válni. Ráadásul felgyorsíthatja az anyagcserét és energikussá teszi a testünket. Plusz előny, hogy az áfonya egy olyan vegyületet tartalmaz, amely szabad gyököket támadja meg, segíthet a bőr élénkítésében, élettelivé varázsolja a hajat és a körmöket is.

A szénhidrát sem tilos

A megfelelő, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyér nemhogy ront, de erősít is a fogyókúra hatékonyságát. Persze nem 6-7 szeletről, csak kis adagokról beszélünk. Nagyon jó még a barna rizs, a bulgur és a kuszkusz. Ezek a gabonaféleségek, amelyek köretként vagy saláta összetevőjeként is nagyon finomak, kis mennyiségben is teltség érzést okoznak, ráadásul lassan szívódnak fel, így sokáig biztosítják a szervezet számára szükséges energiát. Érdemes kipróbálni.

Káposzta

A káposzta antioxidánsokban és C-vitaminban gazdag, de rendkívül alacsony kalóriatartalmú. S bár valószínűleg mindenki jól ismeri a hírhedt káposzta leves étrendet, rengeteg alternatíva, különböző recept található káposztával, amelynek fogyasztásával nem foguk éhesnek érezni magunkat.

Zsír helyett kókuszolaj

A kókuszolaj helyettesítheti a vajat vagy olívaolajat szinte mindenben, a sült termékekből a saláta öntetig és még a tej helyett is használható. Mivel egészséges zsírok forrása, a kókuszolaj gyorsan feltölt, és kevesebb kalóriát tartalmaz, így fogyaszt. Közepes láncú triglicerideket tartalmaz, amelyek könnyen emészthetők és gyorsan átalakulnak energiává.

Forrás: termalfurdo.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.