Elkészült az ikonikus épületegyüttes

facebook megosztás

Mától már igénybe vehetik a vendégek a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát. A mintegy bruttó 1 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően az intézmény zászlóshajónak számító kupolás gyógycentrum megőrizte régi, egyedi atmoszféráját és stílusjegyeit, mindezt úgy, hogy közben teljesen megújult a tetőszerkezet, a burkolat, a két gyógyvizes medence, valamint egyedi szolgáltatásként már egy sós vizű medence is várja a fürdőzőket. A hivatalos megnyitót kedden délelőtt tartják a zalakarosi intézményben.


A felújított épület hivatalos megnyitóját kedd délelőtt tartják

– Elkészült a Zalakarosi Fürdőben a gyógycentrum és a gyógykert felújítása, birtokba vehették a vendégeink a megújult létesítményt. Az elmúlt 27 évben a gyógycentrum és a gyógykert állapota erősen leromlott, ennek a felújítását 2018. október elsején kezdtük meg. S határidőben a kivitelező át is adta a fürdőnek, így a vendégeink már birtokba vehetik a megújult két gyógyvizes medencénket, illetve kialakítottunk egy sós vizes medencét is. A beruházás összköltsége bruttó mintegy 1 milliárd forint volt. S határidőben, nagyon magas színvonalon készült el - mondta Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.