Elkezdődött a második Kerka-Mura Vízimuri

facebook megosztás

Szombaton a kora reggeli órákban gyülekeztek a csapatok a kerkaszentkirályi Természet házánál, a Kerka patak szomszédságában, a túra kiindulási pontjánál. A második alkalommal megrendezett program céljai között az aktív kikapcsolódás éppúgy szerepel, mint az érintetlen Mura-menti környezet megismerése. Az ötlet és a megvalósítás javarészt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak köszönhető.

– 7-8 évvel ezelőtt lehetőségünk volt a térségben egy turisztikai fejlesztést elindítani. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre, a természeti értékek bemutatására. Szerettük volna ezt a területet is az ökoturizmus vérkeringésébe bevonni. Hiszen a Mura-menti tájvédelmi körzetben vagyunk, és nem szabad elfelejteni, hogy ez a tájvédelmi körzet az UNESCO által kitüntetett bioszféra rezervátum, méghozzá a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumhoz tartozik – mondta el Kopek Annamária a Balaton-felvidéki Nemzeti Park környezeti nevelési osztályvezetője.

A vízimurit a kezdetektől a Pisztráng Kör Egyesület segíti és koordinálja. – Szigetközből jöttünk, ahol nagyon sok ilyen vízi fesztivált rendeztünk korábban. Ennek a specialitása, hogy van ez a csodálatos ártér itt körülöttünk, ahol érdemes gyalogosan is megnézni helyeket. A vízről nyilván megint egy más táj rajzolódik ki, a kerékpárra szállóknak pedig a falvak közti, útmenti területek is kinyílnak – fogalmazott Fűzfa Zoltán a Pisztráng Kör Egyesület elnöke.


Cseresnyés Péter a Mura-program miniszteri biztosa és Fűzfa Zoltán mutatták be a programot

A részt vevő csapatoknak tehát nem csupán evezniük kellett, gyaloglás és kerékpározás is várt rájuk, mindez olyan feladatokkal tarkítva, amelyek által megismerhették a környék egyedülálló élővilágát. – Hála Istennek, ez a kezdeményezés már sokakat vonz, többek közt ez volt a célunk a Mura-programmal, hogy felhívjuk a figyelmet erre a térségre. Bemutassuk, hogy milyen értékek rejlenek itt, azok számára, akiknek az aktív kikapcsolódás nagyon fontos. Nagyon komoly partnert találtunk ebben a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban – hangsúlyozta Cseresnyés Péter a Mura-program miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő. Az érintetlen Mura-menti táj szépségeire kíváncsi csapatok szakképzett vezetők segítségével indultak a túrára, és mint az elhangzott: a Kerka-Mura Vízimurinak biztosan lesz folytatása.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.