Első helyezést ért el a nemzetközi fogalmazói verseny elődöntőjében a magyar csapat

Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat által szervezett viadalon két budapesti fogalmazó, valamint a nagykanizsai dr. Krausz Bernadett vett részt. A két részből álló versenyben elsőként egy dolgozatot kellett írni. A csapat a bírói etika és a szakmai magatartás témakörén belül a mesterséges intelligencia és a bírói etika kapcsolatát dolgozta fel, amit egy félórás, angol nyelvű prezentációban kellett bemutatni a zsűrinek. A dr. Kovács Bálint által mentorált fogalmazók előadása pedig olyan nagy sikert aratott, hogy Finnországgal holtversenyben az első helyen végzett a magyar csapat. dr. Krausz Bernadett azt mondta, hamarosan megkezdik a felkészülést a döntőre, amit október 8 és 11. között rendeznek Bordeaux-ban. A végső megmérettetésben nyolc ország fogalmazói mérik össze tudásukat.


Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat által szervezett viadalon két budapesti fogalmazó, valamint a nagykanizsai dr. Krausz Bernadett vett részt

– Meglepődtünk, bár rengeteget készültünk rá tényleg – erőnket megfeszítve. De mégis meglepődtünk az eredményen. Az már előjelként ott volt, hogy miután megtörtént a szóbeli rengetegen odajöttek hozzánk gratulálni a versenytársak közül. Úgyhogy ebből már érezhettük azt, hogy valóban jól teljesítettünk. Akkor tényleg azt éreztük, hogy itt, most már elismertek minket, mindegy, hogy milyen helyezést kapunk. Olyan visszajelzéseket kaptunk, ami által érezhető volt, hogy megérte a befektetett munka. Aztán az eredményhirdetésnél reménykedtünk természetesen a helyezésben és az, hogy első helyen jutottunk tovább az pedig felbecsülhetetlen – mondta el dr. Krausz Bernadett, a Nagykanizsai Járásbíróság bírósági fogalmazója.