Ezt aztán jól „megúszták” a zalai jogászok

facebook megosztás

A 37. Lidl Balaton-átúszáson a közel tízezer úszó között a Zala megyei bíróságok dolgozói is megmérették magukat. A 2019. június 29-én megrendezett erőpróbán, tökéletes időjárási viszonyok mellett vetették magukat a hullámok közé a versenyzők – tudtam meg a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől, dr. Vándor Virágtól.

– A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot 5 kollégánk – Dobos Katalin és Spendel Róbert a Zalaegerszegi Törvényszék Gazdasági Hivatalának tisztviselői, dr. Göncz Iván, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírósági titkára, dr. Ősapay-Szabó Erika, a Keszthelyi Járásbíróság bírósági titkára, valamint dr. Szládovics Tamás, a Keszthelyi Járásbíróság bírája – teljesítette. Van,aki már harmadszorra úszta meg a távot, s olyan kollegám is akadt, aki közel 20 éve tervezte, hogy megméretteti magát – sorolta érdeklődésemre a balatoni erőpróba részleteit dr. Vándor Virág.

– Kollégáink 26 Celsius fokos vízben, az enyhe szél miatt kisebb hullámokkal birkózva úszták át a tavat. Biztonságukra egy 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosót hoztak létre a szervezők. Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult, akik  951 688 km-t úsztak le. Idén 9607-en teljesítették a távot, így immár több mint 1 millió kilométert tettek meg – emelte ki végül a fontosabb adatokat a sajtószóvivő.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.