Feljebb és lejjebb

facebook megosztás

A Tungsram SE Nagykanizsa kézilabdázóinál is zajlik az élet, még ha egyelőre a kitöltendő papírok, kérelmek is játszották a főszerepet.

Néhány hete Tóth László, a Tungsram hölgycsapatának edzője együttese megyei bajnoki címe után újságolhatta örömmel, hogy reményei szerint megpróbálják a felsőbb osztályt, vagyis az NB II küzdelmeit.

- Igen, beadtuk a nevezést a harmadik vonalra – mondta el valamivel később a szakvezető, majd néhány napja Csáktornyán, az FC Nagykanizsa labdarúgóinak edzőmeccsén Tóth már így folytatta: - Mehetünk az NB II-be, nevezésünket elfogadták, most pedig már inkább ott tartunk, hogy a játékosok palettáján kell körülnéznünk erősítés gyanánt.

Szavait Marczinka Csaba, a kanizsai klub szakmai vezetője megerősítette, igaz, a férfi szakág területén már nem voltak ilyen jó hírei.

- A hölgyek indulhatnak egy osztállyal feljebb, amint azonban ezzel gyakorlatilag egy időben kiderült, férfi együttesünk hivatalosan is búcsúzott az NB I B-től – mondta el az elöljáró.

Mint ismert, a Tungsram a férfiak versengésében a második vonal Nyugati csoportjában a 11. helyen végzett, de a csoportbeosztások, az esetleges visszalépések, a feljutást nem vállalók helyzete, az utánpótlás szekciók szerepeltetése sok megválaszolatlan kérdést takart még az előző szezon végén. Végül aztán úgy tisztult le a kép, hogy a kanizsaiak nem tudtak bent maradni korábbi osztályukban és a honi kézilabda szövetség csoportbeosztása, valamint a versenyprogram sorsolása alapján már egyértelműen látható is: a Tungsram férfi szekciója szintén az NB II-ben folytathatja.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.