Gyermekpornográfia Dél-Zalában: M. Sz. egy 15 éves lányt zaklatott, de találtak nála fotókat kiskorúakról is

facebook megosztás

A férfi megszerezte a fiatal lány telefonján tárolt fotókat, majd azzal zaklatta a kamaszt, amíg rá nem faragott: ugyanis a házkutatáskor egy újabb bűncselekménybe is belekeveredett. M. Sz. elszámoltatása holnap kezdődik a Nagykanizsai Járásbíróság dr. Andódi Henrietta vezette büntetőtanácsa előtt.

A vádirat szerint M. Sz. 2014 óta ismerte az elkövetés idején mindössze 15 éves sértettet. A lány mobilja 2017 novemberében elromlott, ekkor a férfi felajánlotta, hogy azt megjavítja. A készüléken megtalálta a sértett által önmagáról készített pornográf felvételeket, amelyeket lementett a számítógépére.

2017 decemberétől a férfi az interneten keresztül felvette a kapcsolatot a lány nővérével, s az általa küldött üzenetekben folyamatosan a húgát szidalmazta. Ugyanebben az időszakban a sértettnek is küldött üzeneteket facebookon, majd miután a lány letiltotta, sms-ben zaklatta tovább azzal, hogy kirúgatja őt az iskolából, bírósági és gyámhivatali eljárást indítat ellene.

2018. január 19-én reggel, a sértett iskolába indult és felszállt a Nagykanizsára induló buszra, amelyen a férfi is utazott. Leült a lány mellé és többször megfenyegette, hogy a róla készült képeket megmutatja az iskola igazgatójának.A vádlott 2017. december 14. és 2018. január 28. között 80 alkalommal hívta fel a lányt, s 173 db sms-t is küldött neki.

A lány végül a rendőrökhöz fordult segítségért, akik a férfinél 2018. május 14-én tartottak házkutatást, amelynek során fény derült arra, hogy M. Sz. a lefoglalt laptopok merevlemezein, illetve telefonon 14 év alatti, valamint 14-18 év közötti lányokról készült pornográf videó- és fényképfelvételeket tárolt. A Nagykanizsai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntettével és más bűncselekményekkel is megvádolta a férfit. A holnapi nyilvános előkészítő ülésen a vádlott kihallgatása várható majd.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.