Homokkomáromban mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét Koszoru Péter

facebook megosztás

Varga László megyés püspök a kacorlaki születésű fiatalt karácsony második napján diakónussá, majd szombaton pappá szentelte a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az újmisére érkeztek olyan hívek is, akik Újudvarról zarándokoltak el a Kisboldogasszony Templomhoz.  

Rengetegen érkeztek Koszoru Péter első szentmiséjére. A Szent Rita Zarándokközösség tagjai közül voltak, akik Péter atyáért és a papi hivatásokért gyalog, imádkozva tették meg az Újudvar és Homokkomárom közötti 10 kilométert. – Arányi Zoltán atya a mi plébánosunk Újudvaron, ő említette, hogy újmisés lesz Homokkomáromban Péter atya, s abban a pillanatban, ahogy ezt mondta, bennem megszületett az a gondolat, hogy jó lenne érte zarándokolni, illetve a papi hivatásokért. S ahogy ez végigsuhant a fejemben, abban a pillanatban Zoltán atya kimondta, hogy ezért érdemes akár egy cipőt is elkoptatni. S akkor már biztos is voltam benne, hogy ennek meg kell történnie - mondta Tarnai Mónika, a Szent Rita Zarándokközösség vezetője.

Az újmise szertartásának egyik különlegessége, hogy az új atyához lélekben közel álló idősebb pap segíti, míg ő áldást oszt. A prédikációt Mazgon Gábor atya intézte a hívekhez. – Akire az Isten embere ráteszi a kezét, azt az Isten elfogadja magának. Attól a pillanattól kezdve, hogy az Isten embere rátette a kezét, már egészen az övé. Nyilván mindannyian keresztények vagyunk, s ha valóban keresztények vagyunk, akkor Krisztuséi vagyunk. Egyfajta szolgaság ez, amelyre Szent Pál azt mondta, hogy ez szabadság - fogalmazott a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve plébánia kormányzója, Mazgon Gábor atya.

A prédikáló paptól egy Órigenésztől származó, az atyával való kapcsolatot bemutató írást kapott útravalóul Koszoru Péter. A szentmisén a könyörgést az újmisés pap egykori antióchiás társai olvasták fel.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.