Keszthely térségét fosztogatta a börtön elől bujkáló tolvaj – holnap megy először a bíróságra

facebook megosztás

Holnap az elsőfokú nyilvános előkészítő üléssel veszi kezdetét a lopással vádolt T. L. J. büntetőpere, aki kerékpárokat, motort és pénzt zsákmányolt, de ellopott okiratokat használt fel kórházi ápolása során is.

A vádirat szerint a vádlott, aki érvényes személyazonosító okmányokkal nem rendelkezett, a korábban, végrehajtandó börtönbüntetésének letöltése miatt ellene kiadott elfogatóparancs ismeretében, Magyarországon rejtőzködött a hatóságok elől.

A férfi ez idő alatt, több alkalommal követett el bűncselekményt Keszthely térségében: így például 2017 augusztusában egy, 2018 nyarán pedig három kerékpárt, valamint egy motorkerékpárt lopott el, körülbelül 852.800 forintnyi kárt okozva ezzel. Ezen túlmenően pénz- és irattartótárcát lopott, és az abban talált okiratokat SIM kártya vásárláshoz, valamint kórházi ápolása során használta fel.

A lopás bűntettével vádolt férfi büntetőügyében a Keszthelyi Járásbíróság dr. Palotay András vezette büntetőtanácsa hoz majd ítéletet: holnap T. L. J. kihallgatására kerítenek majd sort.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.