Kis- és nagy pályán Kiskanizsán, valamint Nagykanizsán

facebook megosztás

A szombat és a vasárnap is a futball-labda pattogásának jegyében zajlik majd Kanizsán, hiszen felkészülési labdarúgó mérkőzések és a 46. Móricz Kupa kispályás focitorna is szerepel a hétvégi programban.


Vasárnap az FC Nagykanizsa kapusa, Borsi Bence és Béli Milán (9) újra horvát ellenfélre figyelhet, a hét utolsó napján 18 órától rendezik a Kanizsa - Mladost Prelog találkozót

Fotó: Polgár László

Július 20-án, szombaton ráadásul Kiskanizsára koncentrálódnak a történések, hiszen a felkészülését elkezdő megye egyes Sáskák SE a múlt szezonban a somogyi első osztályban 14. helyen záró Marcali VFC-vel mérkőzhet 10 órától a kiskanizsai futballpályán. A városrészi műfüvesen pedig a kiskanizsai utcák, terek bajnoksága, a Móricz Kupa folytatódik 16.30 órától.

Vasárnap 9 órás kezdéssel a kispályás focitorna, a 46. Móricz Kupa zárul, majd 18 órakor az Olajbányász-stadionban már az NB III-as FC Nagykanizsa léphet pályára, Barna László tanítványai felkészülési mérkőzésen a horvát negyedik ligában legutóbb nyolcadik helyezést elérő NK Mladost Prelog legénységét fogadják.

A Sáska együttesével kapcsolatos információ, hogy a megyei I. osztály küzdelmei augusztus 11-én, vasárnap rajtolnak – végül - 15 csapattal és Mutter Attila gárdája az első körben a Zalalövői TK-t látja vendégül, a második fordulóban – augusztus 18-án – Csesztregre látogat, aztán augusztus 25-én a Zalaszentgróti VFC fogadja és a hónap zárásaként még augusztus 31-én Szepetnekre ruccan át.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.