Megújul a Galamboki Református Egyházközség parókiája és gyülekezeti háza

facebook megosztás

Az energetikai felújítás során az épület teljes szigetelést kap, kicserélik a nyílászárókat és tizenhat napelemet is felszerelnek, ezzel a közműszolgálattatások díjait kívánják a jövőben csökkenteni. Nemcsak az épület újul meg azonban, hanem számos közösségerősítő programot, táborokat is terveznek. A fejlesztések a Magyar Falu Programnak köszönhetően mintegy huszonkettő millió forintból valósulnak meg, ebből tizenötmillió a felújítást fedezi, a fennmaradó összeget pedig a programokra fordítják.


Az energetikai felújítás során az épület teljes szigetelést kap, kicserélik a nyílászárókat is

– Volt már nem olyan régen templomfelújítás, ami azt gondolom, hogy nagyon sokat jelentett az ottani embereknek. Ők ugyan saját erőből nem tudták volna ezt megvalósítani, hiszen nyolcvan-száz ember tartozik ahhoz a közösséghez – ez nemcsak Galambok, hanem a térsége is. Nagy múltú ez a gyülekezet, mert még annak idején Kanizsa is odatartozott, de hát látjuk azt, hogy van egyfajta fogyás. De nagyon nagy erőfeszítést tesz meg a gyülekezet azért, hogy legalább az alkalmak meglegyenek. Ez egy nagy segítség és ez a program tulajdonképpen már el is indult. Reméljük, hogy az elkövetkezendő egy éven belül ezeket a fejlesztéseket el tudjuk végezni, a programokat meg tudjuk valósítani, és mindenkinek az örömére, épülésére fog szolgálni, hogy ez az épület egyrészt hőszigetelt, energetikailag hatékony lesz, másrészt pedig a pénzügyi helyzete a gyülekezetnek egy kicsit jobb lesz – mondta le Hella Ferenc református lelkipásztor.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.