Módosult a köznevelési törvény

facebook megosztás

Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet másfél hetes halasztás után pénteken fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.    

A képviselők 127 igen, 57 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt. Múlt hét kedden az előterjesztő emberi erőforrások minisztere kérésére - indoklás nélkül - halasztották el a javaslat zárószavazását.    

A törvényalkotási bizottság egyetlen ponton változtatott az indítványon: továbbra is lehetőség lesz második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon a diák teljesítményét jegy helyett szövegesen értékelni.   

 A most elfogadott törvény alapján az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel bizonyos szempontoknak. Ilyen például az, hogy a Nemzeti alaptantervben (Nat) meghatározott tananyagtartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben. A Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalttól. Ez a rendelkezés a törvény kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.    

A törvény rendelkezik arról is, hogy az óvodába járási kötelezettség alól csak a legindokoltabb esetben lehet felmentést kapni a gyermek ötödik életéve helyett a negyedik életévéig. Egy gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt - áll a szabályozásban. A jegyző - 2020. január 1-jétől azonban már egy a kormány által kijelölt szerv - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.    

A magántanulói jogviszonyt szeptember 1-jétől az egyéni munkarend váltja fel, engedélyezése pedig intézményi szintről egy hatósághoz kerül az egységes jogalkalmazás érdekében. A törvény kimondja: tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítésére határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető.    

A módosítás tartalmazza, hogy a kormány rendeletben az intézményvezetők részére az intézmény méretétől függően további bérpótlékot és a munkateljesítménytől függően ösztönzési kereset-kiegészítést állapíthat meg.    

A munkáltató a munkakörbe tartozó feladatokon kívüli, célhoz köthető feladatot állapíthat meg a pedagógusnak, és ezek eredményes végrehajtásáért - a pedagógus illetményén felül - céljuttatás jár.    

A jogszabály felsorolja, hogy a korábbi törvény mely passzusai vesztik hatályukat. Ide tartozik, hogy akiknek jogukban állt véleményezni az igazgatóválasztást - például az intézmény alkalmazotti közössége -, elvesztik ezt a jogukat, kikerül ugyanis a jogszabályból az "az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével" szövegrész.   

A tankönyvellátás szabályait ezentúl nem önálló jogszabály, hanem a köznevelési törvény tartalmazza majd.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.