Nem sikerült a címvédés

facebook megosztás

Izgalmas hangulatú meccsen dőlt el a hétvégén, hogy melyik csapat nyeri az idei Móricz Kupát. A négy évtizedes múlttal rendelkező focitornán az ifjúságiak, a felnőttek és az öregfiúk mérték össze erejüket. – Akik a meghívásunkat elfogadták és itt vannak, azoknak a teljesítményével maximálisan elégedettek vagyunk. Jó színvonalú, küzdelmes mérkőzéseket játszottak a csapatok. Így ma kialakul a végeredmény – fogalmazott Kápolnás Zoltán szervező.

A tavalyi győztes Bajcsy-Zsilinszky útiaknak ezúttal nem sikerült a címvédés, a vándorkupa így a Rozmaring utcai csapathoz került. – Nagyon élveztük a játékot, és mint látható, meg is lett az eredménye. Ifjúságiban is és felnőttben is első helyet szereztünk. Nem túl sokat készültünk, mert későn tudtuk meg, hogy mikor lesz ez a sorozat, de egy három hete már aktívan készültünk erre a kupára – árulta el Tóth Mátyás, a Rozmaring utcai csapat játékosa.


A négy évtizedes múlttal rendelkező focitornán az ifjúságiak, a felnőttek és az öregfiúk mérték össze erejüket (Fotó: Gergely Szilárd)

Az ünnepélyes díjátadón több kategóriában is jutalmazták a játékosokat. Tóth Nándor alpolgármester pedig arra biztatta a szervezőket és a résztvevőket, hogy folytassák a sorozatot. – A futball alapigazsága érvényesült, a focit most is gólra játszák, mint negyvenhat évvel ezelőtt, meg azelőtt. Amelyik csapat több gólt rúgott, az nyert. Azt gondolom, hogy vesztese nincs ennek a kétnapos rendezvénysorozatnak, hiszen mind a játékosok, mind a nézők egy pozitív élménnyel gazdagodtak – mondta Tóth Nándor, Nagykanizsa alpolgármestere. 

A szervezők elmondása szerint akadnak nehézségek, de évről-évre igyekeznek újításokat is bevezetni, valamint remélik, hogy négy év múlva hasonló színvonalas mérkőzések után avathatják az ötvenedik torna győztes csapatát.

Kategória győztesek:

Ifjúsági gólkirály: Erdélyi Kristóf

Öregfiúk gólkirály: Szomjas Szabolcs

Felnőtt gólkirály: Őri Martin

Ifjúsági kategória eredményi:

  1. Rozmaring utca csapata
  2. Hunyadi tér csapata

Öregfiúk kategória eredményei:

  1. Bajcsai 2-es csapat
  2. Bajcsai 1-es csapat

Felnőtt kategória eredményei:

  1. Rozmaring utca csapata
  2. Bajcsy-Zsilinszky utca csapata

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.