Novák: több mint 12 ezer család vette igénybe a Családvédelmi Akcióterv valamelyik támogatását

facebook megosztás

Július elseje óta - a Magyar Államkincstár adatai szerint - már 12 ezernél is több család igényelte a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását vagy a kibővített jelzáloghitel-elengedés lehetőségét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.    

Novák Katalin elmondta, csütörtökig - a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló - babaváró támogatást háromezren igényelték, 1300 párnak pedig már ki is utalták az összeget.    

A legtöbben a maximális 10 millió forintot kérték, és ha valaki a várandósság 12. hete után nyújtja be az igényét, akkor rögtön három évre fel is lehet függeszteni a törlesztést - tette hozzá.    

A jelzáloghitel elengedésének bővített lehetőségét szintén háromezren igényelték, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását pedig 6400-an kérték eddig - ismertette a legfrissebb adatokat az államtitkár.    

Az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek elengedésével kapcsolatban emlékeztetett: július elseje óta már a második gyerek érkezésekor lehet kérni egymillió forint, a harmadik gyermeknél négymillió forint, minden további gyermek esetében pedig további egy-egy millió forint jóváírását. A lehetőséggel az elmúlt csaknem három hétben már többen éltek, mint az azt megelőző másfél évben - jegyezte meg.    

Novák Katalin az akciótervet mérföldkőnek nevezte a magyar családtámogatások történetében, amely iránt töretlen az érdeklődés.    

Elmondta azt is, hogy folyamatosan zajlanak a bölcsődei fejlesztések, egyre több forrást biztosítanak az ágazat számára, hogy minden bölcsődés korú gyermeket nevelő és dolgozó szülőnek segíteni tudjanak; január elsején pedig életbe lép a nagyszülői gyed és a legalább négygyermekes nők személyijövedelemadó-mentessége.    

Utóbbiról közölte, múlt pénteken az Országgyűlés elfogadta az adótörvényekre vonatkozó jogszabályt, amelynek része, hogy a legalább négy gyermeket felnevelő nők életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól a kereső tevékenységből származó jövedelmük után. A kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, valamint a már felnőtt gyermekek után is jár majd, és megmarad a családi adókedvezmény rendszere is a korábbi gyakorlat szerint - hangsúlyozta Novák Katalin.    

Kiemelte, azt szeretnék, hogy Magyarország és a magyar nemzet erős legyen, ehhez pedig jól teljesítő gazdaságra van szükség, valamint arra, hogy minél több vágyott, tervezett gyermek megszülessen.    

A kormány szerint a gazdasági növekedésnek a családtámogatások megfelelő működése is a záloga, és bíznak abban, hogy a jövő évi 4 százalékos GDP-növekedés eléréséhez a Családvédelmi Akcióterv is hozzájárulhat.    

A népesedési fordulatot pedig nem "külső erőforrásokban", hanem a magyar gyermekek születésének támogatásában látják, mert a magyar fiatalok családcentrikusak, gyermekeket szeretnének, a családpolitika pedig segíteni szeretne azoknak a nehézségeknek a leküzdésében, amelyek a gyermekvállalás előtt állhatnak - hangoztatta az államtitkár.    

Novák Katalin szólt arról is, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést, amelyben már közel 2,5-szer akkora összeg áll rendelkezésre családtámogatásokra, mint 2010-ben, tehát a jövő évi a családok támogatásának költségvetése lesz.     

Az akciótervnek köszönhetően 2020-ban 162 milliárd forint maradhat a gyermeket vállaló és nevelő családoknál, a kölcsönön alapuló támogatásokon keresztül pedig várhatóan további 700 milliárd forint kerül a családokhoz - mondta el az államtitkár.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.