Onkológiai előadással zárta a szezont a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete

Onkológiai előadással zárta a szezont a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete. A szervezet tegnapi programja is a megelőzésre és az ismeretterjesztésre helyezte a hangsúlyt.

A nyár ellenére hatalmas érdeklődés kísérte az előadást, melyre nem csak az egyesület tagjai voltak kíváncsiak. – Nagyon örülünk annak, hogy mások is eljönnek, akiket érdekel ez a betegség, hiszen nincsen Kanizsán olyan család szerintem, amelyiket valamilyen okból kifolyólag nem érintett volna ez, akár családon belül, akár barátaikon keresztül. Fontosnak tartjuk azt, hogy tudják, hogy mi vagyunk, mert bennünket nagyon sokan megkeresnek, mert a városban már hírünk van arról, hogy mi ezeket az embereket összefogjuk - fogalmazott Karosi Lászlóné az egyesület elnöke.

A szezonzáró programon a Kanizsai Dorottya Kórház főorvosa volt az előadó. Dr. Kolonics Judit a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozta, valamint beszélt az önvizsgálatról, illetve arról is, hogy az emberek mit tehetnek az egészségükért. – Arról is hoztam információt, hogy mit tehetünk ma az egészségügyben, a szűrővizsgálatok keretében, milyen lehetőségek vannak az új, modern technikai eszközöket kihasználva, a genetikai szűrésekről is szeretnék beszélni, a tumormarkerekről, hogy egy kicsit világosabban lássuk, hogy ez valójában mit is jelent. És a rehabilitációról is egy pár szót ejtenék - hangsúlyozta Dr. Kolonics Judit főorvos.

Az egyesület a kéthónapos nyári szünet után szeptembertől várja újra a tagokat a hasonló prevenciós és ismeretterjesztő előadásokkal, a közösséget összefogó és az egyéneket támogató programokkal.