Országos kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség iskolásoknak

facebook megosztás

Országos kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség alsó tagozatos iskolásoknak, melynek középpontjában Kajla, a kíváncsi vizslakölyök áll, aki bejárná egész Magyarországot.    

Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing- és értékesítési vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: minden megyében és Budapesten is kerestek olyan nevezetességeket, amelyek könnyen megközelíthetőek és a gyermekek számára is érdekesek.    

Hozzátette: júliusban a MÁV segítségével azok az alsó tagozatos diákok, akiknek Kajla-útlevelük van, a diákigazolványt és az útlevelet felmutatva ingyenesen utazhatnak az országon belül vasúton, és az őket kísérők is kedvezményeket kapnak.    

A meglátogatott helyeken a gyerekek Kajla-útlevelükbe pecséteket gyűjthetnek, és applikáció is tartozik a kezdeményezéshez, melyet úgy fejlesztettek ki, hogy a diákoknak - elsődlegesen 6-10 éves gyermekeknek - szól, és a szülőnek kell regisztrálnia.    

Princzinger Péter a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke a műsorban közölte: már több mint száz turisztikai szolgáltató regisztrált a kezdeményezés internetes felületén, hogy a látványosságok közvetlen közelében valamilyen ingyenes szolgáltatással vagy kedvezménnyel várják a Kajla-útlevéllel érkező családokat.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.