Sebeinkre gyógyír Mária – búcsú a látóhegyi kápolnánál

facebook megosztás

Búcsúi szentmisét tartottak Péter és Pál napja alkalmából a Látóhegyen. A kis kápolna nagy ünnepén felszenteltek egy Mária-fát is. A fa sérülését elfedő képet Wegroszta Zoltán faragta, és Szűz Mária látható rajta, amint a karjában tartja – kisdedként – a felnőtt Krisztust.

Három éve éledt újjá a látóhegyi búcsúk hagyománya. Az egykori és a jelenlegi birtoktulajdonosok Péter és Pál napján találkoznak a kápolnánál, hogy a két szent közbenjárását kérjék. A szentmisét Szűcs Imre plébános mutatta be, aki egyebek mellett arról beszélt, miért fontos, és hogyan lehet kitörni a mindennapok lelki mókuskerekéből. Hangsúlyozta: a hitéletben is nagy szükség van élményekre.


Három éve tartanak újra búcsút a látóhegyi kápolnánál (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A szertartás végén felszentelték a kápolna közelében álló Mária-fát. A faragott kép szimbolikus helyre került, egy sérülést fed el a fa törzsén.

– Mi is tele vagyunk sebzettséggel. A mi sebeink gyógyítója is a Boldogságos Szent Szűz, hiszen – többek között – így is tiszteli az egyház: a betegek gyógyítója. Azt hiszem, ahogy itt, a fán most ez a seb nem szűnt meg, de el lett fedve, mi is hordozzuk a sebeinket egy életen át, és a Szűzanya írt ad rá, és esdekel ki a Szent Fiától – fogalmazott Szűcs Imre atya.


Fotó: Bakonyi Erzsébet

A Mária-kép elkészítésére Wegroszta Zoltán fafaragó népi iparművészt kérték fel.

– A Hétbükkfa-forrás is ide tartozott ehhez a kápolnához, ahol valamikor egy Mária-jelenés történt. Erről vannak leírások, így jött az apropó, hogy egy Mária-képet faragjak – mondta.

A nagyon régi diófarönkből faragott kép Szűz Máriát ábrázolja, ahogy a karjában tartja gyermekét, de nem a kisded, hanem a felnőtt Krisztust, ami szintén szimbolikus jelentőségű.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.