Szép kis élettárs: jól lehúzta „élete párja” szüleit a 44 éves férfi

facebook megosztás

Több, mint másfél milliót költött élettársa szüleinek bankkártyájáról az a 44 éves férfi, aki már nem először áll a bíróság elé. Az elszomorító büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

A solti illetőségű, 44 éves férfi már állt bíróság előtt sikkasztás vétsége és más bűncselekmények miatt: a jelen bűncselekményeket is a korábban kapott, végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés próbaidejének a hatálya alatt követte el.

A férfi 2018. évben élettársi kapcsolatban élt Veszprémben a sértett házaspár leányával. A sértettek hévízi ingatlanában 2018. nyarán felújítás volt, emiatt a férfi és élettársa 2018. júniustól 2018. szeptember hónap közepéig ott tartózkodtak. A férfi a hévízi tartózkodás alatt – pontosan nem meghatározható körülmények között – a sértettek tudta nélkül megszerezte az egyikük bankkártyájának adatait, majd azokat felhasználva, egy webáruházban mobiltelefonokat vásárolt. A bankkártyás fizetés során a bank a sértettek által megrendelt szolgáltatás keretében küldött egy biztonsági kódot a sértett mobiltelefonjára, amit a férfi a sértettek tudta nélkül megszerzett, majd a megrendelések során a kódot megadva hagyta jóvá az egyes tranzakciókat. A webáruházat működtető kft. a férfi által megrendelt, egyenként közel százezer forint értékű mobiltelefonokat futárral szállíttatta ki a férfi által előzőleg megjelölt veszprémi címre.

A megrendeléseket a vádlottá lett férfi a sértett bankkártyájának jogosulatlanul megszerzett adatai felhasználásával fizette ki, majd a 2018. július 23. és 2018. szeptember 09. között megrendelt mobiltelefonokat a veszprémi tartózkodási helyén át is vette. Időközben a sértettek bementek a bankba és látták a jogosulatlan tranzakciókat, ezt jelezték is, mire a bank értesítése alapján a webáruház az utolsó, 2018. szeptember 14. napján a terhelt által leadott és kifizetett megrendelés kiszállítását megszakította, így ezt a terméket a terhelt már nem tudta átvenni.

Ezen kívül a férfi a hévízi tartózkodása alatt a sértettek tudta nélkül nem csupán a bankkártya-adatokat, hanem magát a bankkártyát is megszerezte, majd azzal, több alkalommal, összesen 450 ezer forintot vett fel egy ATM-ből. A férfi a bankkártyához tartozó PIN kódot a sértettekkel történt korábbi, közös vásárlások során ismerte meg. A vádlott a sértetteknek összesen 1.621.800,-Ft kárt okozott, melyből csupán 185.300,-Ft térült meg.

Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a 44 éves férfi ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.