Szerdán ítélet születhet a zalaegerszegi börtönben verekedő „zárkamenő” bűnperében

facebook megosztás

Nemigen zavartatta magát egy többszörös visszaeső férfi attól, hogy éppen börtönbüntetését tölti: becsalta a zárkájába egyik rabtársát, majd agyba-főbe verte. A zalaegerszegi börtönben, még a tavaly előtti esztendő tavaszán verekedő, többszörös visszaeső F. I. elszámoltatása holnap folytatódik a Zalaegerszegi Járásbíróságon.

F. I. terhelt a vádbeli időszakban a Zalaegerszeg, Várkör u. 4. szám alatti Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte szabadságvesztés büntetését. F. I. 2017. március 14. napján, valamikor 16 órát követően – pontosabban már meg nem meghatározható időben – a börtön I. emeletének 27-es zárkájában tartózkodott, amikor az éppen a fürdőbe igyekvő sértett a nyitott ajtajú zárka előtti folyosón elhaladt. A vádlott észrevette a sértettet, majd behívta a zárkába és egy korábbi sérelme miatt számon kérte őt. A szóváltás során F. I. vádlott 3-4 alkalommal, ököllel mért ütéseket a sértett fejére, illetve gyomrára. Legalább egy, közepesnél nagyobb erejű ütés a sértett jobb oldali arcfelét is elérte, aki az ütések hatására térdre rogyott: F. I. ekkor sem állt le, hanem még tarkón is vágta a szerencsétlenül járt embert. Mikor a sértett megpróbált volna a földről felállni, egy szintén a zárkában tartózkodó fogvatartott, R. térddel megrúgta – ezt a börtön szlengben „hiénázásnak” hívják. A rúgás következtében a sértett fejjel az ajtófélfának esett, majd hanyatt fekvő helyzetben ismét a földre került.

A megtámadott ember a fejére mért ökölcsapások következtében a jobb szem „pápaszem-szerű” bevérzését, a jobb oldali arccsont elülső, felső és oldalsó falának darabos törését, valamint a jobb oldali szemgödör csontos falának törését szenvedte el. A sérülés 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülés volt, amiért a börtön hivatalból feljelentést tett F. I. ellen, azonban a sértett az őt megrúgó R. által elkövetett könnyű testi sértés vétsége vonatkozásában nem kívánt magánindítvánnyal élni. Mindezek miatt F. I. terheltet, mint többszörös visszaesőt súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség: sorsáról Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin fog majd dönteni. A holnapi tárgyaláson perbeszédek, ennek függvényében pedig ítélethozatal várható.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.