Szombaton újra megkondul a látóhegyi kápolna harangja

Szombaton újra megkondul a látóhegyi kápolna harangja. Péter és Pál napjához kötődően tartják a hegyhát kis templomának búcsúját. Az ünnepi szentmise keretében idén Mária-fát is szentelnek. A látóhegyi kápolnához nemcsak a mostani birtoktulajdonosoknak, hanem a korábbiaknak is van kötődése. Az ingatlanok az évtizedek során ugyan gazdát cseréltek, de az emlékek megmaradtak, így civil kezdeményezésre 3 éve újra megtartják a búcsúi szentmisét is.

– Ahogy a színeváltozás hegyén fogalmazta meg Péter apostol, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni”, jó a közösségben lenni, jó az emberekkel beszélgetni. Ma annyira felgyorsult ez a társadalom, hogy nincs egymásra időnk. Ezek azok az alkalmak, amikor leülünk, amikor egy pohár bort megiszunk, sütizünk és beszélgetünk. És nagyon-nagyon mély beszélgetések zajlanak. Nyilván a hívek és a pap között, de a hívek és a hívek között is. Én úgy látom a három év tapasztalatából, hogy minden évben többen vannak – mondta el Szűcs Imre plébános.

A szombati búcsú keretében Mária-fát szentelnek a kápolna előtt. A Mária-kultusznak legendája van a környéken, a Szűz Máriát ábrázoló alkotást Wegroszta Zoltán népi iparművész faragta és ajánlotta fel a közösség javára. A kezdeményezést Nagykanizsa önkormányzata is támogatja. – Én jómagam örülök annak, ha minél több ilyen különleges hely van Kanizsán, Kanizsa környékén. És ne felejtsük, Kanizsa a 100 kereszt városa. Tudomásom szerint mint 5 útkereszteződésben fekvő város, 100 olyan kereszttel bírunk, ami útmenti, és szintén szentelt helyet jelöl. Ebben is jól állunk mi, nagykanizsaiak, és ezáltal már lesz Mária-fánk is, amelynek van hagyománya Magyarországon, Zalában különösen – fogalmazott Balogh László a humán bizottság elnöke. A látóhegyi kápolna búcsúi szentmiséje szombaton délben kezdődik Szűcs Imre plébános celebrálásával.