Tartalmas programok várnak rájuk

Agyagoztak, csokit készítettek, valamint játszóházba is ellátogattak az Alapítvány az Autista Gyermekekért nyári táborának résztvevői. A szervezők idén is igyekeztek tartalmas programokat összeállítani a fiatalok számára.  Az egyhetes táborban hat gyerek vesz részt, mindannyian autizmus specifikus vizuális megsegítést is kapnak.


Kedden csokit készítettek a táborozók

– Egyrészt itt akadálymentes környezetet biztosítunk számukra – itt látszik is a vizuális támogatás az ajtókon, a folyamatábrákon, a napi programtervben, hogy tudjanak tájékozódni a térben és az időben. Fejlesztőfoglalkozások vannak, amin a különböző készségeiket fejlesztjük, de ez minden programba beépíthető, mint például a Mikkamakka programjába vagy akár a csokikészítésbe is beépíthető volt. A szociális készségeket is próbáljuk fejleszteni, hogy hogyan kell közlekedni az utcán, más emberekkel interakcióba lépni – ugye, ezek a készségek fontosak számukra és fejlesztendők, tehát ebben nagyon különböznek a normál gyerekektől – fogalmazott Győrfy Anikó, az Alapítvány az Autista Gyermekekért kuratóriumi elnöke.