Több mint nyolcszázmillió forintra pályázhatnak köznevelési intézmények

facebook megosztás

Több mint nyolcszázmillió forintra pályázhatnak köznevelési intézmények többek között tehetséggondozó programok és tanulmányi versenyek rendezésére a Nemzeti Tehetség Program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.    

A közleményben ismertették, a hazai és határon túli intézmények, alapítványok, közalapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, egyházi és civil szervezetek szeptember 6-ig jelentkezhetnek a felhívásra.    

A pályázat matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló tehetségsegítő, művészeti tehetséggondozó és óvodai tehetség-kibontakoztató programokat, hazai és Kárpát-medencei szervezésű hagyományos és online tanulmányi, művészeti versenyeket, valamint a kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációját támogatja - írták.    

Az első körben megjelent felhívásokra minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés - emelték ki.    

Kitértek arra is: a 8-35 éves korosztály július 31-ig pályázhat a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra, amely akár egymillió forinttal támogatja a hazai és határon túli, kivételesen tehetséges fiatalokat.    

2019-ben minden eddiginél nagyobb, 3,3 milliárd forint jut a költségvetésben a Nemzeti Tehetség Program pályázataira, amelyek forrásainak egy részét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások biztosítják - olvasható a közleményben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.