Újmisét tartottak a Felsőtemplomban

facebook megosztás

Újmisét tartottak a Felsőtemplomban. A napokban áldozópappá szentelt Tölgyesi Dávidot a Jézus Szíve Egyházközség is köszöntötte, hiszen az atya augusztus 10-től káplánként szolgál a plébánián.

Gitáros szentmisén találkoztak újra a nagykanizsai hívek Tölgyesi Dáviddal. A buzsáki származású atya februárban érkezett a Jézus Szíve Plébániára, ahol a gyakorlatát töltötte. Tölgyesi Dávidot egy hete szentelték áldozópappá Kaposváron, papi jelmondatát a Zsoltárok könyvéből választotta.

– Ez pedig úgy hangzik: „Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké”. Azért választottam ezt a mondatot, mert úgy gondolom, egy pap nem egyedül csinálja végig a papságot, hanem a Jóistennek mindig ott kell lennie mellette. Ez az élet, amit én és a Jóisten ketten csinálunk, tele van örömmel és boldogsággal – fogalmazott.


Dr. Csépányi Gábor hangsúlyozta: a papnak hidat kell építenie Isten és ember között

A szentmise szónoka dr. Csépányi Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa azt kívánta Tölgyesi Dávidnak: mindig tudjon örülni a hivatásának és a küldetésének.

– Úgy örülni, hogy ezt mások is lássák rajtad. Mert amikor ez az öröm megvan, akkor jön létre a híd Isten és ember között. Akkor válik a pap pontifexszé: hídépítővé. És azt is kívánom még, hogy mindig maradj benne Jézus Szívében, akárhová is mész – fogalmazott a spirituális.

A káplán hamarosan visszatér gyakorlati helyére, hiszen Varga László megyés püspök a Jézus Szíve Plébániára helyezte káplánként. Tölgyesi Dávidot az egyházközség is köszöntötte, majd a szentmise végén újmisés társaival áldásban részesítette a híveket.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.