Az előző idény ötödik helyét ismételnék

facebook megosztás

Szombaton a Ziccer NLSE női NB II-es labdarúgó együttese is megkezdi új szezonbeli szereplését, Benedek József tanítványai az FC Ajka csapatát látják vendégül 11 órától a Mindenki sportpályáján.

A kanizsai labdarúgó hölgyek az elmúlt idényben az NB II Nyugati csoportjában az 5. helyen végeztek és titkon ezúttal is el tudnák képzelni e pozíciót, azonban ne feledjük, idén már tizenkét-csapatos a mezőny.

- Tulajdonképpen akkor látunk majd tisztán, ha az idény közben leszünk, de az biztos, hogy a nyugati részleg nem lesz gyenge, hiszen a roppant erős Fehérvár mellett ott lesz a kiesett Pécs, a Sopron és ZTE sem éppen gyenge rivális, a Pápa pedig jól erősített – fogalmazott Benedek József, a Ziccer edzője. - Játékosállományunk gyakorlatilag nem változott és azzal az Ajkával kezdünk, mellyel tavaly egy-egy győzelem és döntetlen volt a mérlegünk. Hiányzóink ezúttal is lesznek, de a három pont reményében futunk majd ki a pályára szombaton. Összességében abban bízunk, hogy az 5-8. helyet el tudjuk csípni, ugyanakkor ezért meg is kell majd küzdenünk.

A Ziccer NLSE-nél abban is bíznak, hogy a közönség is mind jobban felfedezi magának a csapatot és a szurkolók jelenléte számukra is sokat jelentene az elkövetkezendőkben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.