Dalostalálkozót rendezett a hétvégén a Rezedák

A házigazda Rezedák Hagyományőrző Dalkör nyitotta meg a kulturális műsorok sorát a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A dalostalálkozón ezúttal tizenkilenc csoport mutatta be ének-, zene, valamint tánctudását. – Kilencedik alkalommal rendezzük meg a dalostalálkozót. Körülbelül olyan kétszáz, kétszázharminc fővel számolunk. Legmesszebbről Lovásziból érkezett népdalkör, aztán vannak Eszteregnyéről, a környékbeli falvakbók, Szepetnekről és izzósok is. Tehát a városi dalkörök – árulta el Marczin Jenőné, a Rezedák Hagyományőrző Dalkör vezetője. 

A repertoárban a népdalok és magyar nóták mellett olasz slágerek is helyet kaptak. A program célja nemcsak az, hogy egy jó hangulatú délutánt töltsenek együtt a résztvevők, hanem hogy megmutassák mennyit fejlődtek az elmúlt egy évben. Az eseménynek korábban Bajcsa adott otthont, azonban két éve már a HSMK-ban fogadják a fellépőket. – Olyan nagyra nőtt már ez a rendezvény, hogy gyakorlatilag kinőtte Bajcsa határait. Hétszer volt Bajcsán, másodszor rendezzük meg a HSMK-ban. Ennek egyszerű az indoka. Nagyon széles körű a résztvevőknek a száma, és a háttér – tulajdonképpen a színpad, az öltözők itt állnak rendelkezésre a HSMK-ban. Bajcsán elég élénk kulturális élet zajlik, köszönhető a nyugdíjasklubnak, valamint a Rezedák Dalkörnek – fogalmazott Tóth Nándor, Nagykanizsa alpolgármestere. 


A Kodály Zoltán Dalkör olasz slágereket adtak elő

A Rezedák Hagyományőrző Dalkör Harkányban a Népek tánca, népek zenéje elnevezésű rendezvényen kiemelt arany minősítést, Balatonfüreden pedig a KÓTA Országos Népzenei Gála Minősítésén Aranypáva-díjat vehetett át. Az elismerésekkel kilencéves munka gyümölcse érett be, amiért a találkozón köszönetet mondtak Németh Renáta művészeti vezetőnek, de a dalkör tagjai megemlékeztek az egyik alapító, Farkas Jánosné 77. születésnapjáról is.