Egyeztetés, vélemény

facebook megosztás

A nagykanizsai helyszíneken minden feltétel adott ahhoz, hogy sikeresen megvalósíthassák a Giro d’Italia magyarországi szakaszait, nyilatkozta az MTI-nek Mauro Vegni. 

A versenyigazgató azt is elmondta: szeretné, ha a kanizsaiak a Girót igazi ünnepként élnék meg, és a részesei lennének az igazi olasz életérzésnek. A szakember és csapata Budapest, majd Székesfehérvár után érkezett Dél-Zalába, hogy a város vezetőivel, valamint a rendőrséggel is egyeztesse a Deák téri befutóhoz vezető résztáv végleges útvonalát. A szakmai stáb ellenőrizte egyebek mellett az utak szélességét és az aszfalt állapotát is.


Mauro Vegni (középen) Budapest és Székesfehérvár után Nagykanizsára utazott, hogy itt is egyeztessen a város vezetőségével és a helyi szakemberekkel (Fotó: Gergely Szilárd)

– A mai nap folyamán, miután véglegessé válik a nyomvonal, meghatározzuk azokat a műszaki beavatkozásokat, amelyek szükségesek, ennek lesz egy határideje. Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a kommunikációs tevékenységet, ami egy központi stratégia nyomán indul, és úgy tudom, augusztus végén már várható egy olyan rendezvény, amely Nagykanizsát is érinti – mondta el Radics Bálint, a Giro Nagykanizsa 2020 kerékpárosügyi referense.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.