Félkrajcár Mesefesztivál

facebook megosztás

Történelmi hétpróbát és több QR-kódos feladatot is kipróbálhattak az érdeklődők a Félkrajcár Mesefesztiválon. A kétnapos nagyrécsei program péntek délután egy 300 plüssmaciból álló gyűjtemény megnyitójával kezdődött. A különböző kézműves játékok mellett szombaton is tucatnyi lehetőség közül választhattak kicsik és nagyok az Inkey-kastély melletti meseparkban.

Egy szlovén-magyar határon átívelő projektnek köszönhetően létrejött meseparkokban idén nyáron kétnapos fesztivállal várták az érdeklődőket. A kezdeményezés fő célja a mesék és a Mura-menti régió népszerűsítése volt. A nagyrécsei Félkrajcár Mesefesztivált a Mackó kiállítás nyitotta. Saffer Szilvia 12 éve gyűjti a különböző játékmackókat, gyűjteménye legidősebb darabja már több mint 80 éves. 700 darabos a mackógyűjtemény, ebből 300 látható a mai kiállításon. Általában bolhapiacokon, turkálóban szerzem be a mackókat, de nagyon sokat kapok ajándékba, barátoktól, ismerősöktől és a kedves kis tanítványaimtól is - fogalmazott Saffer Szilvia. 

A szervezők azt is fontosnak tartják, hogy a legkisebb generáció tagjai megismerkedhessenek őseink hagyatékával, így hagyományőrző bemutató is várta az érdeklődőket. A fesztivál szombat délelőtt fotószafarival és sorversennyel folytatódott. Több család mindkét nap kilátogatott a mesefesztiválra. A történelmi hétpróba tetszett a legjobban, mert ott kipróbálhattunk ügyességi feladatokat, s találós kérdéseket is feltettek, s ez jó volt - mesélte Harangozó Boglárka.

Az európai uniós támogatásnak köszönhetően létrejött meseparkok jól szolgálhatják azt a célt is, hogy a Mura mellett élő szlovén és magyar családok között új barátságok szülessenek. A Mura innenső és túlsó oldalán élő emberek megismerhetik egymást, talán az egyik legszimpatikusabb módon, a gyerekek segítségével. Hiszen meseparkok és túraútvonalak létrehozásáról szólt ez a pályázat. S ez már az elmúlt hetekben a harmadik hasonló rendezvény, most itt, Nagyrécsén a gyermekeket invitálják arra, hogy nézzenek körbe, játszanak kicsit, s azokat a meséket, amelyeken mi is felnőttünk, ismerjék meg ők is - mondta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.


A mesekönyvek sem hiányozhattak a fesztiválról

A négy helyszínes fesztiválsorozatot idén először rendezték meg, de a visszajelzések alapján lesz folytatása a programnak. Már az első is, Dobronakon elég sikeres volt, ott is például dottóval kedveskedtek a gyerekeknek. Az tulajdonképpen egy bemelegítés volt. Aztán jött Magyarszerdahely, ahol egy fokkal megint nagyobb volt az érdeklődés. Nemrég volt Moravske Toplicén a tökfesztivál, hiszen mindenki a hagyományaihoz, legendáihoz próbálta kapcsolni a mesefesztivált. Ott nagyon sokan voltak, és a hagyományos tökételekre és a tökre fűzték fel az egész programot. Mi pedig itt a mesefiguráinkra és a hagyományainkra - említette Gyarmati-Litter Tímea, a TELE-KA-LAND projektmunkatársa.

A családi sorversenyek után különböző 21. századi mesés kihívások is várták a piciket és nagyokat Nagyrécsén.   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.