Flamenco est volt az Erzsébet téren

2019. aug. 1.

Flamenco est volt tegnap az Erzsébet téren – folytatódott a népek zenéje sorozat. A Duo Don Pedro’z zenekar harmonika és gitár ötvözetével szórakoztatta a zenepavilonnál a kultúrára vágyó közönséget, vagy az éppen arra sétálókat. A Kanizsai Kulturális Központ évek óta megszervezi nyári sorozatait, hogy a könnyed, zenés szórakozásra vágyók is megtalálják a kedvükre való programokat. A tegnapi fellépő, a Duo Don Pedro’z formáció tánczenéket is játszott. – Igazából a változatos repertoárjuk az, ami által megtaláltuk őket. Megjelenik a játékukban a flamenco, a jazz vagy akár a tango – mondta el Koros Eszter művelődésszervező.


A Duo Don Pedro’z zenekar harmonika és gitár ötvözetével szórakoztatta a zenepavilonnál a kultúrára vágyó közönséget

A fülledt, meleg időjárás ellenére is sokan voltak kíváncsiak a flamenco tánc dallamait bemutató koncertre. – A kanizsai közönség hagyományosan nagyon igényes közönség, ezt évad közben is le tudtuk szűrni. Ez a nyári zenés koncertkavalkád a Medgyaszay Ház előtt kezdődött Szent Iván-éji vígasságokkal, aztán a múlt héten a népek zenéje sorozattal. Ez a népek zenéje sorozat már hároméves múltra tekint vissza – fogalmazott Kovácsné Mikola Mária a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

A duó nemrég alakult, Schüttönhelm Tibor és Nyakas Péter még csak egy éve játszik együtt. - Eddig én gitárosokkal próbáltam együtt zenélni, aminek szintén megvan a maga bája, viszont érdekesebbnek gondolom azt, ha két különböző hangszer kiegészíti egymást. A gitárnak van egyfajta lecsengő hangzása, ha megpengetek egy húrt, egy hangot, az egyre halkabban szól, végül elmúlik, és már a múlté marad. Ezzel szemben egy tangóharmonika hosszú hangokat is tud produkálni, sőt fölhangosodó hangokat is – mondta el Nyakas Péter a Duo Don Pedro’z gitárosa. A formáció repertoárjában a flamenco zene mellett francia sanzonok és popzenei feldolgozások is szerepelnek.