Hamarosan kezdődik a sportcsarnok építése

A kósza – és rosszindulatú, vagy tudatlanságból fakadó – pletykák ellenére nem állt le a kanizsai sportcsarnok-építési projekt. „Mindössze” annyi történt, hogy az álmoknál is nagyobbat lép a város.


A sport- és rendezvénycsarnok látványterve. Ehhez kapcsolódik majd a velodrom

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő a Kanizsa-újságnak adott interjújában arról is beszélt, az elmúlt években komoly fejlesztések történetek a városban, hiszen például utak s közművek újultak és újulnak meg 2 milliárd forint értékben, korszerűsítették, bővítették az óvodákat és a bölcsődéket, s mivel a régi betelt, új ipari park építése kezdődött. A politikus emlékeztetett: Nagykanizsán az elmúlt években kétezerrel csökkent a munkanélküliek létszáma, illetve ezerrel emelkedett az új munkahelyek száma, ezért is van szükség új, beruházásokra alkalmas területekre. Most pedig – számos más fejlesztés mellett – a sportinfrastruktúra következik.


Cseresnyés Péter: Komplex, nemzetközi színvonalú sportbázis jön létre Kanizsán (Fotó: Gergely Szilárd)

– Ennek egyik fontos helyszíne a Keleti városrész – fogalmazott Cseresnyés Péter –, ahol a sport- és rendezvénycsarnok felépül. Ez már régi álma a kanizsaiaknak, s a Modern Városok Program keretében megkaptuk ezt a lehetőséget, amivel élünk is. A munkák hamarosan megkezdődnek a hosszadalmas tervezési, egyeztetési folyamatok után. Mondhatom – sportnyelven –, már a célegyenesben vagyunk. Az előkészítés azért is nyúlt ilyen hosszúra, mert időközben a város egy másik nagyon fontos sportfejlesztés helyszíne lett. A kormánydöntés alapján itt épül fel a nyugat-magyarországi velodrom, vagyis kerékpáros körpálya. Ehhez hasonló csak Debrecenben és Budapesten lesz.


Egy velodrom belülről. Hasonló lesz a kanizsai is (Fotó: magyarepitok.hu)

Az ésszerűség pedig azt diktálta, hogy ez a két létesítmény egymáshoz kapcsolódva valósuljon meg, tette hozzá Cseresnyés Péter. Meg kellett nézni, elfér-e egymás mellett a két csarnok, s mivel a válasz igen, már készül a velodrom koncepciója, nemsokára pedig leteszik a sportcsarnok alapkövét, és elkezdődnek a munkák. Mint a politikus fogalmazott, az új lehetőség miatti áttervezés időt vett igénybe, de megvan a megoldás arra, hogy összekössék a két létesítményt, s ezzel komplex, nemzetközi színvonalú sportbázis jöjjön létre.

A velodrom nemcsak a város sportéletét, hanem turisztikai elképzeléseit is szolgálja, hiszen ide – a magyarok mellett – várhatóan osztrák, olasz, horvát és szlovén kerékpárosok is érkeznek majd edzőtáborozni, felkészülni, ami egyúttal fellendíti a kanizsai szolgáltatók, kereskedők, vendéglátósok forgalmát.

Péter Árpád