Határon túlról, szívektől innen..!

facebook megosztás

21 kárpátaljai gyerek nyara vált felejthetetlenné a Holnapocska Táborban. A kilencnapos tábort ötödik alkalommal rendezték meg a Zala Megyei Közgyűlés támogatásával. A munkácsi és Munkács-környéki fiatalok kiválasztásában a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség segít zalai partnereinek.


Ötödik alkalommal rendezték meg a tábort, amit a Zala Megyei Közgyűlés támogat (Fotó: Gergely Szilárd)

Már több mint öt éve határozta el a Szabadics házaspár, hogy vendégül lát kárpátaljai gyerekeket a Holnapocska Táborban azért, hogy a fiatalok még jobban megismerhessék Magyarországot, a magyar történelmet és Dél-Zala páratlan értékeit. Kezdeményezésüket immár négy éve a Zala Megyei Közgyűlés is támogatja. – Az ötlet akkor született meg, amikor éppen harcok dúltak Ukrajnában, és láttuk azt az újságokból, híradásokból és az ismerősökön keresztül, hogy ott a gyerekeknek és a családoknak sokkal nehezebb. Azt gondoltuk, hogy ha onnan ki tudjuk őket szakítani és a földrajzi távolságot tekintve is egy messzi vidékre elhozni, ami szerintem ráadásul az ország legszebb része is, akkor valószínű, hogy ezzel picit fel tudnak üdülni, kicsit kikapcsolódnak és elvonatkoztatják magukat az otthoni eseményektől - fogalmazott Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója.


A kisdiákok közül többen csak ennek a tábornak köszönhetően járhattak Magyarországon (Fotó: Gergely Szilárd)

A 21 diák és két kisérőjük múlt pénteken érkezett Zalaszabarba. A fiatalok rengeteg olyan programon vettek részt, amelyekre otthon nincs lehetőségük. A tábor nagyon élménydús volt, tapasztalatokban gazdag, életre szóló élményeket szereztek a gyerekek. Azt gondolom, amit itt átéltek, az egy életre megmarad bennük, hiszen nagyon sok gyereknek nincs lehetősége ilyen játékokat, programokat kiélvezni odahaza. Nagyon élvezték őket, cserkészekről beszélünk, tehát ezek a gyerekek nagyon bátrak, nagyon ügyesek, szóval a legtöbb játékot mindenki ki merte próbálni - említette Pappp Gabriella, a Nagyberegi Református Gyülekezet hitoktatója.

A zobori kalandpark játékait és hullámvasútját is kipróbálhatták a táborozók. A házigazdák több, a térség természeti értékeit bemutató kirándulást is szerveztek, valamint a környék fürdőibe is ellátogathattak a kárpátaljai diákok. Nagyon sokat játszottunk itt, voltak különböző programok. Zalakarosba is elmentünk fürödni, és ott is nagyon jól éreztük magunkat. Voltak nagyon nagy csúszdák, amik elég veszélyesek, de nagyon jó volt…S aztán voltunk a Balatonon is, az is nagyon jó volt - mondta Kozma Miranda.


Kozma Miranda és társai a hullámvasutat is kipróbálhatták (Fotó: Gergely Szilárd)

A program ma tábortűzzel és karaoke esttel zárul, majd szombat délelőtt indulnak haza a kisdiákok, akik közül többen csak ennek a tábornak köszönhetően járhattak Magyarországon.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.