Helyben nyújtották – rétesfesztivál volt Tótszerdahelyen

facebook megosztás

A magyar-horvát határ közelségében megrendezett hagyományos program a gasztronómiáról, a kultúráról, a barátságról és a kapcsolatokról szólt.  Az eseményre több helyi és környékbeli, valamint határon túli település csapata érkezett. A fesztiválnak minden évben nagy sikere van, hiszen sokak kedvence a rétes, amely eredeti recept és elkészítés szerint egyre ritkábban kerül az asztalra. A hagyomány azonban még a határ mindkét oldalán él, a szülők, nagyszülők által elkészített finomság az egész családot az asztalhoz vonzza. - Ez a fesztivál szerencsére már minden évben megismétlődik, és az a nagy kívánságunk, hogy a fiatalok is részt vegyenek benne, hogy átadjuk a rétessütés csodálatos tudományát, illetve magát az ízeket, a fiatalabb csapatoknak is – mondta el Tislér István, Tótszerdahely polgármestere.


A kastélyosdombói asszonyok meg is mutatták, hogyan készül az igazi rétes

A délelőtti megnyitót követően már érezni lehetett az illatokat a sátrak alól, hiszen minden csapat a kora reggeli óráktól dolgozott azon, hogy a vendégeket ki tudja szolgálni. Az érdeklődők láthatták is, hogyan készül az igazi, eredeti rétes. A fesztiválon első alkalommal vettek részt a Dráva-mentiek. Ahogy az asszonyok elmondták, annak a vidéknek is megvan a saját, jellegzetes rétese.  - Nálunk a túrós, de a sós túrós, nálunk, a horvátoknál. Csinálnak mákosat is, meg mindenfélét, de a túrósban a sós az igazi – árulta el Sebestyén Tiborné, a kastélyosdombói horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.