Invincible!

A fáradság és az alváshiány okozta hallucinációval, egy hat órán át tomboló viharral és pályafutása egyben megtett legnagyobb távjával is megküzdött Lubics Szilvia. A kanizsai ultramaratonista 8 napja ért haza a Washington államban rendezett Bigfoot 200-ról. A Spartathlon-győztes sportoló Híradónknak elmondta, élete legnehezebb versenyén van túl, és még jó pár hétre szüksége van a teljes testi és lelki regenerálódáshoz. Lubics Szilvia azt is elárulta, hogy a táv harmadánál egy villámokkal tarkított viharba került, és a nyílt terepen esélye se volt arra, hogy valahova behúzódjon, a frissítőállomás pedig meg több órányi távolságra volt. Ekkor komolyan felmerült benne, hogy feladja a versenyt, ám óriási lelkierejét bizonyítva tovább küzdött, és végül a 12. helyen ért célba az eredetileg az Ultra Góbira készülő sportoló.


A célba érés utáni pillanat...(Fotók: Lubics Szilvia Facebook)

– Annyira erős vihar volt, hogy minden szétázott, főleg a cipőm, a zoknim és a lábam. Rá következő nap erre még nem is figyeltem, ez azt jelenti, hogy még 24 órát haladtam ezekben a szétázott dolgokban, ezek viszont a lábamat teljesen feláztatták, s akkor már sebes is volt. Gyakorlatilag itt kezdődtek a fizikális nehézségek. Azt gondolom, hogy fejben is nagyon kemény volt ezt a vihart átvészelni. Nem volt más választás, mint menni előre, mert ha az ember megállt, akkor tényleg ott volt valós veszélyként, hogy ki fog hűlni - mondta Lubics Szilvia.