Jól motorozva a tizennegyedik helyen

facebook megosztás

Horváth Ádám, a Kanizsa Motocross SE igazolt versenyzője nemrég az év legfontosabb versenyén vehetett részt a csehországi Loketben, ahol az korosztályos motocross Európa-bajnokság döntőjét rendezték. A nagykanizsai Horváth Ádám ezúttal is remekül versenyzett, ráadásul kimondottan erős nemzetközi mezőnyben, így végül 26 vetélytársát megelőzve a 14. helyen zárt.


Horváth Ádám korosztályában ismét motocross Eb-döntőben bizonyíthatott

A csehországi Loketben tehát az MXGP világbajnoki futama mellett az idei junior motocross Eb 65 és 85 ccm-es kategóriájának a döntőjét is megrendezték. A versenyen való indulásra 65 ccm-es géposztályban szerzett indulási jogot a KMSE még mindig csak 11 éves versenyzője, a Zrínyi Miklós Általános Iskola 6. osztályos tanulója Horváth Ádám, aki a Zóna-bajnokságban elért második helyezésével vívta ki a jogot magának a fináléban való indulásra.

A dél-zalai ifjú a futamok közül, melyeken Európa negyven legjobb korosztályos versenyzője motorozott, az elsőben a 16., a másodikban pedig a remek rajtja után a 13. helyen ért célba. Ez összesítésben 13 pontot ért, amivel Ádám a kitűnő 14. helyen végzett.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.