Karkötők és indiánfonatok

facebook megosztás

A Hevesi Sándor Művelődési Központ ezen a nyáron is ingyenes kézműves-foglalkozásokra várja a fiatalokat és kísérőiket szerda délelőttönként.


A nyár utolsó kézműves játszóháza jövő szerdán lesz, akkor egyebek mellett tolltartót is készítenek majd a gyerekek

Már az iskolára készülnek a Hevesi Sándor Művelődési Központ kézműves játszóházában is. A délelőtti program résztvevői különböző fonatokat, karkötőt és lovacskás irattartót készítettek. – Úgy látom, hogy mindig vannak újabb és újabb ötletek a gyerekek részéről. Egy csomó papír és fonal van itt, és ez egy ötlet, hogy most mit csináljunk, de nagyon kreatívak a szülők és a kisgyermekek. Próbálják tartalmasan eltölteni a szabadidejüket itt, a művelődési központban - tette hozzá Horváthné Gelencsér Edit intézményegység-vezető. 

A szünidei programoknak nemcsak értékteremtő, hanem közösségformáló hatása is van a gyerekek és a szülők számára is. – Itt már kapcsolatok vannak tényleg kiépítve, mert ismerjük a művháznak az igazgatónőjét, a szülőket és a gyerekeket. Meg is van velük beszélve, hogy itt találkozunk, és a gyerekek is jól érzik magukat, csinálják, ügyesedik a kezük. Utána ezeket hazavisszük, otthon megmutatjuk a nagyszülőknek, a rokonságnak. Mindenki boldog attól, hogy ez egy jó program volt, ahol mindenki eltöltött egy pár órát - mondta Mareschné Vida Szilvia.

A kézműves játszóház minden gyereknek jó elfoglaltság, hiszen a szervezők a kevesebb kézügyességgel rendelkezőknek is találnak ki feladatokat. Ma érkeztek olyanok is, akiknek már a szülei is részt vettek a művelődési központ nyári programjain. – A két unokával érkeztem, ők most nálam nyaralnak, és nagyon szeretjük a kézműves házat. Hétről hétre szerdai napokon idejövünk, de otthon is kézműveskedünk. Ez már hagyomány, talán örökölték, mert annak idején az én gyerekeimet is idehoztam a művelődési házba, és ennek a szeretete, a kézművesség szeretete talán őrájuk is átragad - említette Varga Zsuzsanna.

A nyár utolsó kézműves játszóháza jövő szerdán lesz, akkor egyebek mellett tolltartót is készítenek majd a gyerekek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.