Közgyűlés

facebook megosztás

Elfogadta a közgyűlés Nagykanizsa következő öt évre szóló kulturális tervezetét. A grémium a választások előtti utolsó soros ülésén több fontos kérdésben is döntött: a képviselők módosították a költségvetésről szóló rendeletet, valamint megszavazták a Helyi Választási Bizottság tagjait is. 

Megtartotta Nagykanizsa képviselő-testülete utolsó soros ülését a választások előtt. A grémium, ha nem tart rendkívüli ülést, akkor a következő alkalommal már az októberben megválasztott képviselőkkel gyűlésezik. Dénes Sándor polgármester szerint az elmúlt öt év sikeres volt, mert sokat dolgoztak a városért. 

- Nagyon sok munkát végeztünk el az elmúlt öt évben, amit itt kiemeltem a közgyűlés végén egy rövid összegzésben. Felsorolni az összeset nyilvánvalóan nem lehet, és azt el kell mondanom, hogy a kollégáim, akik a polgármesteri hivatalban vagy a város cégeinél dolgoznak, segítették az ügyet, hogy mi itt a képviselőtestületben dönteni tudjunk. Elmondhatjuk, hogy a város az elmúlt öt évben épült, szépült - mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

A képviselők több fontos kérdésben is döntöttek. Egyebek mellett módosították a költségvetést, elfogadták a víziközművek 2020-2034 közötti időszakra vonatkozó, úgynevezett Gördülő Fejlesztési Tervét, valamint határoztak a jövő évi városnap szervezésével kapcsolatos pályázat kiírásáról. A testület döntést hozott Nagykanizsa ötéves kulturális tervezetéről is. - Kell, hogy legyen művészeti térképe a városnak, és meg kell említenünk a nekünk fontos rendezvényeket. Tudomásul kell venni, hogy a fesztiváloknak trendje van, és mi szeretnénk ezeket továbbra is értékessé és szórakoztatóvá tenni. A meglévő hagyományos eseményeken kívül ez az anyag tartalmazza azt, hogy a jövőben szeretnénk az Ohmydeer fesztiválból hosszabb távon is egy jól menő brandet csinálni, és azt sem feledhetjük, hogy a kanizsaikumok sorozatát még bővebben fel kell építenünk – fogalmazott  Balogh László, a humán bizottság elnöke.

A Halis Istán Városi Könyvtár felsővezetői pályázatának kiírásáról is döntöttek a képviselők. A tisztség 2020. február elsejétől 2025-ig szól, a jelentkezéseket november 29-ig várják, majd jövő év januárjában, már az új tagokból álló képviselőtestület hoz döntést az ügyben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.