Multikulti tábor a könyvtárban

facebook megosztás

Hátrányos helyzetű gyerekek táboroznak a Halis István Városi Könyvtárban a héten. A Multikulti elnevezésű jutalomtáborba Nagykanizsáról, Zalakomárból és Csapiból érkeztek gyermekek. 


A Multikulti Táborban részt vevő fiatalok a Kanizsa TV stúdióját is meglátogatták

A Multikulti Táborban részt vevő fiatalokat tanulmányi eredményeik alapján választották ki.  A program szervezői változatos elfoglaltságokat és élményeket biztosítanak számukra, így egyebek mellett a Kanizsa TV stúdióját is meglátogatták a gyerekek. A tábort több mint tíz éve rendezi meg a Halis István Városi Könyvtár hátrányos helyzetű gyerekek számára.  - Amíg az egyik csoport itt van, addig a másik csoport gólyalábazik, a harmadik pedig egy számítógépes játékkal tanulja a szövegek értelmezését. Másfél-két órán belül három tevékenységet végeznek. Erre épül az egész tábor, hogy interaktív legyen. Ennek az egyik oka az, hogy én azt látom, hogy ha a gyerekek értelmesen le vannak foglalva, de meg van a maguk szabadsága, akkor nem kell fegyelmezni őket, és nem kell különösebb figyelmet fordítani arra, hogyne unatkozzanak - árulta el Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.

A program lényege, hogy az iskolások megismerjék a könyvtári világot, a keresés módjait, ezt pedig a mindennapi életben, akár a modern eszközökön is hasznosítani tudják. A tábor a hátrányos helyzetű fiatalok érzékenyítéséhez szükséges párbeszéd megteremtésében is segít. - Először a Henrikékkel beszélgettünk, ők vakok. Kérdeztünk, és ők is kérdeztek, aztán zenés videókat néztünk meg a vezetővel, utána lehetett gépezni, majd énekeket választani. Az egyik vak fiú és egy másik srác tudnak gitározni, és elénekelték a választott dalokat nekünk - mondta Czakó Mihály.

A Multikulti Tábornak az is célja, hogy a fiatalokat megismertesse a helyi kultúrával. A szervezők szerint ez azért is fontos, mert a gyerekek világa globalizálódott, az internetes felületek hatására pedig a fiatalok elveszíthetik a fontos kapcsolódási pontokat lakhelyük értékeivel. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.