Nicsak, ki lakik itt?!

facebook megosztás

Gesztesi Károly, Beleznay Endre és Harmath Imre is színpadra állt a Kanizsai Nyári Színház utolsó előadásán a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A közönség Michael Cooney Nicsak, ki lakik itt?! című vígjátékát láthatta a Bánfalvy Stúdió előadásában. 

Kétfelvonásos bohózattal zárult a Kanizsai Nyári Színház 2019-ben. Michael Cooney Nicsak, ki lakik itt?! című darabja nem csak nevettet, de fontos tanulságokkal és leckékkel is szolgál. Mindezt olyan neves színészek előadásában láthatta tegnap este a közönség, mint Gesztesi Károly, Bánfalvy Ágnes és Beleznay Endre.

- Ide, Nagykanizsára szinte hazajárok, mert szerencsére sokat szerepeltem itt még az előző évszázadban is. A zalaegerszegi színházban voltam színésztanonc, és pont dicsekedtem a büfében, hogy volt egy kép is rólam lent, egy egész alakos. Az egy abszolút statiszta szerepem volt, ahogy szoktam mondani: ajtófélfát játszottam a Császár és komédiás című darabban. Aranyra volt mázolva az arcom, és megtetszett valakinek, ezért évekig kint voltam – mondta Beleznay Endre színművész.

A Nicsak, ki lakik itt című vígjáték története egy biztosítási csalásokból élő férfi körül forog, aki egy házban lakik feleségével, Lindával és albérlőjükkel, Normannal. Eric már két éve állásnélküli, amit nem mert otthon bevallani, inkább társadalombiztosítási csalásokból tartja el magát. - Nagykanizsáról annyit szeretnék mondani, hogy mindig nagy örömünk, hogy ugye szeretettel köszöntöm a kedves nézőket is, és mindig nagy örömünk, hogy ilyen érdeklődést tanúsítanak. Nem akarom elkiabálni, nagy az érdeklődés, és ez egy színésznek fantasztikus, amikor telt ház előtt lehet játszani. Ide szinte mindig úgy jövünk, mintha hazajárnánk, úgyhogy nagyon szeretünk itt játszani – fogalmazott Bánfalvy Ágnes, a Bánfalvy Stúdió vezetője.

Sok érdekes előadással készülnek a HSMK munkatársai a műkedvelők számára, Koltai Róbert, Mucsi Zoltán és Hernádi Judit is színpadra lép a 2019-2020-as évad bérletes előadásaiban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.