Remek vizsgafeladat a labdarúgó NB III-ban

facebook megosztás

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában győzelemmel rajtoló FC Nagykanizsa együttese a bajnokság második fordulójában a Komárom VSE csapatához látogat vasárnap és 17 órától rendezik mérkőzésüket a Duna-parti városban.

Barna László vezetőedző legénysége az első körben az újonc Lipót ellen győzedelmeskedett 2-0-ra, de mint kiderült, a sikernek nagy ára volt, hiszen játékosait a meccsen szerzett sérülések a továbbiakban igencsak hátráltatták, mi több, sokáig hátráltatni is fogják.

- Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen a lipótiak elleni találkozón már az első félidő lecserélt Pál Dávid, mint kiderült, a bal térdében belső keresztszalag szakadást szenvedett, ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam – fogalmazott a kanizsaiak szakvezetője. - Hampuk Ádám a lábfején sérült meg, ő pedig nem edzett egész héten, de Vittman Ádámot is injekciózták az elmúlt napokban.

Mindezek tetejébe a dél-zalaiak még egy masszív legénység otthonába is látogatnak, a komáromiak az elmúlt szezonban a negyedik helyen végeztek.

- Remek kis gárdához látogatunk, akiknek azonban úgy vélem, a mögöttünk hagyott idényben kétszer is egyenrangú ellenfelei voltunk. Az első körben a III. Kerületnél 1-1-gyel nyitottak, tehát nagy feladat előtt állunk vasárnap. Pontosabban nem csupán együttesem, de azok a játékosaim is, akik a sérültjeink helyett ezúttal még több lehetőséget kaphatnak. Ők most hatványozottan bizonyíthatnak, én mindenesetre bízom a srácokban és mindenképpen egy jó meccset vívhatunk.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.