Szeptember elejéig várja az utasokat a balatonfenyvesi kisvasút

facebook megosztás

Még csaknem két hétig szünetel a pályafelújítás a balatonfenyvesi kisvasúton, addig naponta akár 14 járattal utazhatnak a kirándulók a nagybereki tájakat bejáró vonalon. Idén nyáron rekordszámú utas váltott jegyet a kisvonatokra, júliusban 24 ezren keltek útra a hangulatos szerelvényekkel. A teljes forgalomszüneteléssel járó pályafelújítás szeptember 9-től folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között, de előtte 7-én még a kisvasúti nappal és színes programokkal zárják a szezont.

A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton júniusban indult újra a forgalom, miután március elejétől felújítási munkálatokat végeztek. Megszépült környezettel várja az utasokat a balatonfenyvesi végállomás, a nyílt vonalon 1,5 kilométeren építettek át a vasúti pályát.

A főszezonban, a nyári menetrend végéig mindennap 7 vonatpár indul, míg augusztus 26-tól hétköznaponként naponta ötször, hétvégente – a nyáron is megszokott rend szerint – hétszer fordulnak a kisvonatok. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények. Az idei nyáron rekordforgalommal dicsekedhet a kisvasút: júliusban már 24 ezer ember utazott a járatokon, ami 12 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. A legforgalmasabb üzemnapja augusztus 8-án volt a kisvasútnak: aznap 1700 kiránduló választotta a balatonfenyvesi vonalat. A nagy érdeklődésre tekintettel rendszeresen háromkocsis szerelvényeket indítanak, a nyári kilátókocsikban való utazás felejthetetlen élményt nyújt mindenkinek. Minden vonatban található kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni.

Ősszel folytatódik a pályafelújítás: szeptember 9-től november 30-ig ismét lezárják a vonalat, ekkor Balatonfenyvesről pótló buszok közlekednek majd Somogyszentpál és Pálmajor felé is. A szezon zárásaként szeptember 7-én, szombaton tartják a kisvasúti napot, melyre színes programokkal várják az érdeklődőket.

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza közel másfél órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Idén nyáron az utas számot az is növeli, hogy minden csütörtökön és vasárnap az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el.

A kisvasút végállomása a dél-balatoni vasútvonal Balatonfenyves állomásán található. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani - tájékoztatta honlapunkat a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.