Szijjártó: a jelenlegi Európai Bizottságban az a legjobb, hogy lecserélődik

A jelenlegi Európai Bizottságról évekre visszanyúlón az a legjobb hír, hogy hamarosan lecserélődik - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön telefonon az MTI-nek Helsinkiből, ahol részt vesz az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén.


Az EU külügyminisztereinek találkozója Finnországban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Pekka Haavisto finn külügyminiszter (j) köszönti Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az EU külügyminisztereinek informális találkozóján Helsinkiben. MTI/KKM/Burger Zsolt

Európát számos kihívás érte az utóbbi időben, ezek száma és súlya várhatóan tovább nő. A kihívások kezelésében a legnagyobb tehertétel épp az Európai Bizottság volt - mondta Szijjártó Péter.    

A bizottság az elmúlt öt évben számos olyan döntést hozott, amely ellentétes Európa biztonsági és gazdasági érdekeivel: hozzájárult a bevándorlási válság mélyüléséhez, megnyitotta Európai határait, meghívott több százezer, illetve millió illegális bevándorlót, aki egyértelműen biztonsági fenyegetést jelent - tette hozzá.     

Az EB mindent meg fog tenni az október végéig hátralévő időszakban, hogy megbosszulja azokat a törekvéseket, amelyek a bizottság akarata ellenére az uniós határok védelmére és az illegális bevándorlók kívül tartására irányultak - mondta.     Nyilvánvalóan ebbe a sorba illik az is, hogy a magyar határvédelmi költségek mindössze egy százalékát hajlandó megtéríteni. Akárhogy lesz is, a magyar kormány ragaszkodik a kerítéshez a déli határszakaszon, ragaszkodik ahhoz, hogy megvédje a magyar határokat, és nemcsak október végéig, hanem az új Európai Bizottság megalakulása után is - mondta a miniszter.    

Szijjártó Péter szerint a magyar ellenzék az illegális bevándorlás érdekében lép fel.    

Brüsszel akaratának megfelelően a határvédelmet gyengíteni, a kerítést lebontani akarja, az illegális bevándorlókat pedig beengedni - közölte.   

MTI