Ünnep a város szívében

Az államalapítás alkalmából rendezett programsorozat este koncertekkel és tűzijátékkal folytatódott Nagykanizsán.

Sokan felkeresték tegnap este az Alsótemplomot – hagyományosan itt mutatják be a város miséjét az államalapítás ünnepén. Csorba Tamás plébános a híveknek arról beszélt: Szent Istvánt nem a korona, hanem az igazságot és az Isten útjait kereső, tiszta szíve tette valódi királlyá.

A város szívében is várták programok a kanizsaiakat. A gyerekek különféle játékokat próbálhattak ki, a felnőttek pedig finom borokat kóstolhattak.


Az ünnepi programok mellé finom borok is dukálnak. Felvételünkön Radics Bálint tölt a Cika Borászat egyik italából (Fotó: Gergely Szilárd)

– A pince zászlósbora az olaszrizling és a rajnai rizling, emellett illatos fehérborok vannak kínálatban, mint a cserszegi fűszeres és a királylányka. Nagyon népszerű a rozénk, ami pinot noirból készült, de ebből vörösbort is hoztunk – mondta el kérdésünkre a Cika Borászattól Radics Bálint.


A Canischa Zenekar előadását színesítették többek között a Thúry Vitézlő Oskola, valamint a Zsold és Vér hagyományőrzői (Fotó: Gergely Szilárd)

Az ünnepi programkínálatból a koncertek sem hiányozhattak. A sort a Canischa Zenekar kezdte, amely számos közreműködővel mutatta be Thúry György koráról és a várvédő kapitány kalandjairól szóló reneszánsz rock szvitjét.

– Örülünk, hogy egymásra találtunk, és annak is, hogy sokan támogatják azt, hogy a fiataloknak új dolgokat mondunk erről a korról. Hiszen rövidebb életrajzok, regények jelentek meg Thúry Györgyről, de egy igazán átfogó film, esetleg képregény vagy nagyon részletes, hiteles könyv nincs róla – mutatott rá Klaszán Sándor, az együttes tagja.


A Holdviola hét év után, új felállásban tért vissza Nagykanizsára (Fotó: Gergely Szilárd)

Az est sztárvendége a Holdviola zenekar volt, amely az előző napokban még Erdélyben turnézott. Az idén 15 éves együttes magyar népdalokat játszott – újszerű megközelítésben.