Vissza az NB III dobogójára...

facebook megosztás

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese újabb győzelemmel gazdagodott, Barna László együttese Bicskéről hozta el a három pontot.

Bicskei TC – FC Nagykanizsa (3.) 1-3 (0-2)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 4. forduló. Bicske, 150 néző. Vezette: Sipos K. (Kiss B., Vad A.). G.: Varga Z. (63.), illetve Vittman (14.), Hampuk (40. - 11-esből), Herzsenyák (75.)

Nagykanizsa: Borsi – Simonfalvi, Major, Gerencsér, Horváth B. - Kretz - Szegleti, Hampuk (Herzsenyák, 67.), Kovács Gy., Lőrincz (Bagó B., 74.) - Vittman (Fadgyas, 93.). Vezetőedző: Barna László.


Barna László, az FCN vezetőedzője jól irányította csapatát Bicskén, együttese ismét értékes három pontot gyűjtött be

Fotó: Polgár László

Mint az kiderült, van respektje a kanizsai csapatnak az NB III-ban, hiszen Dragan Vukmir, a Bicske vezetőedzője is elismerőleg beszélt a dél-zalaiakról és hogy nem a levegőbe beszélt, arról tettek is a vendégek, mivel az első negyedóra végén Kretz Bálint előreívelésére Vittman Ádám érkezett és fejesével vezetést is szerzett az FCN. A találkozót még úgy is kézben tartotta Barna László csapata, hogy a hazaiak is hagytak ki nagy helyzeteket – ugyanúgy persze, ahogy Lőrincz Bencéék... Hogy a kanizsai szurkolók mégse bosszankodjanak túlzottan, arról a 40. percben Hampuk Ádám tett, aki büntetőből már kétgólosra növelte csapata előnyét.

A második játékrészben koncentráltabb futballal próbált előrukkolni a házigazda és ennek meg is lett az eredménye, hiszen Varga Zoltán közelről szépített a félidő közepén, hogy nem sokkal később egy ziccert hibázzon. Próbált a BTC a továbbiakban is nyomást gyakorolni a teljesen visszahúzódó kanizsaiakra, ők pedig ahogy azt kell, megcsinálták: egy „gyanútlan” ellentámadás végén Herzsenyák Áron kotort a hálóba egy jobb oldali középre gurítást a 75. percben. Ugyan mindezek után feküdtek még bőven játékosok a gyepen szabálytalanságok után, de az FCN egy jól mutató három pontos túrát tudott le a bicskeivel.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.