A dödölle mellé bor is jár

Az idei esztendőben 10, javarészt zalai borház versengett a fesztivál díjaiért. A Kanizsa környéki borházak kínálata már pénteken, a fesztivál első napján elérhető volt. A termelők szerint növényvédelmi szempontból nehéz év mögött áll a borászat, de mindenki a kínálata legjavával érkezett a rendezvényre. - A rosé a sláger. Tudomásul kell venni, meg is értem. Úgy fröccsben, mint tisztán, jól lehűtve 12 fokra. Nagyon finom, én is szeretem. Aztán a rizling fajtákat szeretik nagyon, olaszrizling, rajnai, aztán nekünk van egy cuve-nk, rajnai-olasz házasításból. Szeretik, tényleg, jó, kelendő bor –  mondta el Németh József borász.

A Nagykanizsa környéki borokat Németh József mellett Kápolnás Zoltán is képviselte, aki  a tavalyi város bora címmel is büszkélkedhet. - Az a tapasztalatunk, hogy az idén kifogytak a tartályaink. Akár sajnálni is lehet, mert nagyon gyenge szüretek előtt állunk. A förhénci hegyünket három alkalommal is megverte a jég, úgyhogy terméskiesésünk van, így nyilván a bor mennyisége is sokkal kevesebb lesz – fogalmazott Kápolnás Zoltán borász.


A város vezetése, a díjazott borászok és a zsűri

A zsűri péntek délután járta végig az idei Bor- és Dödölle Fesztivál borházait. A szakemberek szerint – az elmondottak ellenére – évről-évre egyre nívósabb, kiváló minőségű zalai nedűk vannak jelen a fesztiválon.  - Egy elég bonyolult évjárat volt a ’18-as, hiszen még a ’18-as borok vannak a poharakban, illetve az érlelt boroknál korábbi évjáratok. Nem volt egyszerű a szüret, mert elég meleg volt a ’18-as ősz, és nagyon oda kellett figyelni a fajták szüreti időpontjára. Illetve tudatosan azt kellett a termelőknek eldönteni, hogy milyen szőlőből, milyen tételekből, milyen piaci szegmenst szeretnének megcélozni, illetve milyen borok készüljenek – mondta el Wolf Sándor zsűritag. A fesztivál rozé bora címet a Cézár Vinery érdemelte ki, fehér kategóriában a Kányavári Borbirtok lett aranyérmes. A vörösek versenyéből pedig Ősi Gábor Pincészete került ki győztesen.